ELŐSZÓ __TARTALOM __BEMUTATKOZÁS __IMPRESSZUM

Harminc

Harminc vidáman csengő ezüstpénz gurult szét a köveken. Egy férfi elfordult, és sírva fakadt, mikor rájött, mit is tett, más férfiak meg azonnal intézkedni kezdtek. Harminc ezüstpénz. Fejpénz. Azaz csak huszonkilenc - egy ott maradt a férfi zsebében, mert amaz nem vette észre. A kicsiny érme boldog volt: íme, ő a tiszta ezüst, és a legfontosabb az Ember számára. Ő nem is tudott fényes ezüstruhájához tapadó vérről, csak annyit tudott: ő pénz, egy férfi legbecsesebb tárgya, és majd talán kenyérhez segíti az éhes férfit. Milyen különös: a pénz tiszta és segíteni akar, de vérmocskos is, és a halál szimbóluma. A férfi végleg elfordult, és elfutott. Egyre magasabbak lettek az épületek körülötte, egyre fenyegetőbbé vált az árnyékuk, csak a kicsiny ezüst, a harmincadik tündökölt. Ha nem óvta volna a férfit a zsebéből, a házak árnyai rég végeztek volna vele. Kiértek végül a kőrengetegből egy sötét éjbe borult ligetbe. Vagy gyászba borult? A kicsi ezüst szíve nagyot dobbant: na most, most a férfi észreveszi, és örülni fog neki, együtt mennek mindenhova, és a férfi sok pajtást fog szerezni neki, és mind nagyon-nagyon boldogok lesznek. A harmincadik ezüstpénz. A férfi kínjában összegörnyedt, és körmeivel lyukat vájt a földbe. A lyuk valahogy még feketébb volt: egy fekete folt a feketeségben. A férfi ezüstje szinte táncra perdült örömében. De le is hervadt a mosoly az arcáról amint megtudta, mit tesz a férfi. Elővette őt a zsebéből, sárba dobta, dühödten rátiport, aztán kezébe vette, óvatosan megtisztogatta, és suttogott hozzá: Te vagy a harmincadik. Huszonkilenc társadért és érted odaadtam egész életemet. Most akkor figyelj! A pénzt a kis lyukba ejtette, és hozzáfogott, hogy egy fa erős ágára hurkot kössön. Mikor kész lett, elégedetten nézte művét, majd hirtelen elhatározással bedugta fejét, és felakasztotta magát. Halála pillanatában a következőt suttogta: Pénzem, pénzem, miért hagytál el engem? E pillanatban már csak lógott a fáról, a kis ezüst szeme láttára. A férfi lelke elégedetten nyugtázta, az ő Ura megmutatta, mit tud: a templom kárpitján apró repedések keletkeztek, a Hold a Nap elé siklott, fogyatkozásra készen. És mindez harminc ezüsttel, pénzzel kezdődött, ők okoztak mindent! A kárpit másnap estére kettéhasadt, és a Hold három óráig fogta a Napot. És minden a pénz miatt történt! A kicsi ezüst a sötétség ellenére is lángolt. És örökre belevésődött a neve: Dei Humánum.

<_>