AJÁNLÓ__ ELŐSZÓ __TARTALOM __BEMUTATKOZÁS __IMPRESSZUM

Második láncszem

Felébredt most, s szép reggelre virradt,
Ablakon át köszönt a pirkadat.
Érezte, feje megtelik szóval,
És verset írt a rózsás Hajnallal.

Fehér papírra vetett sorokat,
Érzelmei egyre sokasodtak,
Nap-öröm erőt vett éjjel búján,
S az a vers imigyen szólt talán:

"A földre szállt egy csillag, angyal,
Be nem tudok telni mosolyával,
És naponta újra láthatom őt,
Ha bemegyek a többiek előtt.

Hajnal-Csillag szemének sugára,
Arany-Napfény neki a mosolya,
Fényben csillan mézszín-szőke haja,
Rózsának látszik piros ajaka."

Versét Földváry Eszternek vitte,
Aki épp csak jót mondott felőle,
És akkor a bolond meg-megállott,
Szívébe égi szerelem szállott.

"Gyönyörű vagy, Eszter, a szememben,"
De ezt csak gondolni merte fejben,
Gondolt mást is, ez tette sötétté,
"Enyém leszel te, senkise másé!"

S durván látott hozzá a céljához,
Nem ment oda soha senki máshoz,
Mindig az ő Eszterét követte,
Hiába mondta ő többször: "Inkább ne!"

De a bolond nem hallgatott rája,
Egyre csak ment tovább őutána,
De Eszter nem gyűlölte őt meg,
Szívét megszentelték a kék egek.

S most csönd legyen! Énekelni kéne,
Lamiffy áll a kör közepébe,
Csodás hangja szárnyal, messze, messze,
Utat talált mindenki szívébe.

Meghatódva állott meg a bolond,
Dóra hangja tisztított, nincs több gond,
Földváry körül fényeső ragyog,
És mindenki meghatódva állott.

Elhalt végül Lamiffy csodaszép hangja,
Elmúlt az ő dalának varázsa,
"Vége van a napnak, mehetünk haza!"
Örömtelve ezt újra kiáltja.

Érzelmek közt megy el a névtelen,
Névtelen bolond, bár tudja már minden,
Azért mégis elmondom, mit érez,
Miközben bensője, szíve vérez:

Földváry jót mondott a verséről,
De menekült a szerelem elől.
Egysíkú gondolat, egyszerű fej,
Nincs már néki e világban több hely.

Ezzel a gondolattal ment haza,
Ebédelt, és gondolkodott vala,
Mi fog most történni ezekután,
Megbocsát-e nekem Eszter talán?

"Biztosan, hisz ő egy valódi szent,"
Ez a gondolat ült fejében bent.
"Gyönyörű, aranyhajú kedves lány,
De minek örülhet? Ez a talány!"

"Még csak két napja ismertem meg őt,
A teljes csoportunk színe előtt,
És szerelmes vagyok én bele,
Fagyos, sötét lelkem ellenére."

"Szánalmat keltek talán őbenne,
Pedig nekem szerelme kellene,
És azt, ha így megy, nem kaphatom meg,
Csak hogyha békében beszélgetek."

"Várjuk meg még talán a holnapot!
Meg esetleg bátrabban is írok,
Írok verset kedvesemnek, neki,
Lamiffy lesz az, ki elénekli."

Kedvesének hívta gondolatban,
Még nem tudhatta, a boldogtalan,
Mi fog következni a későbbiben,
Kúpi mikor feltűnik a színen.

<_>