ang.: „szenvedély” = 1. szenvedés a fajalomtól, 2. az érzelem átélése, 3. Jézus Krisztus… és a szentek és mártírok szenvedései. „A modern nyelvhasználat általában az erős és kontrollálatlan érzelmekre korlátozza a kifejezést.” V. 418 C, V. 420 C, V. 425 D. (Descartes: Ha a ráció önmagában ellentmondásos, az igazság az értelmetlenben [in unreason] keresendő.)

Nem könnyű felfogni, hogy lehetne ugyanaz a lény, akit kívülről a szenvedély határoz meg, belülről a ráció által is meghatározott. Más szóval, hogyan tudja egy szellemi lény önmaga áltat meghatározott vagy legalábbis csak a ráció tiszta és világos kezdete által meghatározott jellegét (amelyek veleszületett formái) a szenvedély eme idegen elemének jelenlétében fenntartani, amely őt a külső benyomások rabszolgájává látszik tenni? Képes-e a ráció szétzúzni vagy szolgájává tenni ezt a betolakodót? Meg lehet-e semmisíteni a szenvedélyeket, vagy át lehet-e őket szellemíteni? Descartes egyik alternatívát sem tudta igazán magáévá tenni.