Az édes semmittevés, mely kedvez az ábrándozásnak, volt legnagyobb élvezete, mint a Péter szigetéről írt gyönyörű idilljében (Réveries V), de még inkább Vallomásainak II, részében (12. könyv) maga elmondja: „A tétlenség (l'oisiveté), melyet én szeretek, nem azé a semmittevőé, aki ölbe tett kezeivel tartózkodik minden munkától és sem nem gondolkodik, sem nem cselekszik. Szeretek semmiségekkel foglalkozni, sokféle dologba belefogni és egyet sem elvégezni, járni-kelni, ahogyan épen kedvem tartja, minden pillanatban újat tervezni, egy légynek minden mozdulatát szemmel kísérni, egy sziklát fenekestül kimozdítani, hogy lássam, mi van alatta, lelkesen vállalkozni tíz esztendei munkára és ugyanazt sajnálkozás nélkül tíz perc mulva abbahagyni, szóval az egész napot rendszer és összefüggés nélkül elvesztegelni és mindenben csak a pillanat szeszélyét követni.”