Tizennegyedik fejezet

Hadi események a Felső-Vágnál – A helyzet a főhadsereg hadműveleti körzetében Buda bevétele idején – Klapka védelmi haditerve és az én intézkedéseim közvetlenül Buda bevétele után

 

1849 áprilisának közepe táján – mint az előzményekből tudjuk –, mikor hadseregünk zöme Vácról Léva felé mozdult, egy 6 század gyalogságból, 1 huszárszázadból és 2 hatfontos ágyúból összeállított portyázó különítményt küldtem Görgey Ármin honvéd őrnagy vezérlete alatt a bányavárosok körzetébe, hogy a városokat tisztítsa meg az osztrák megszállóktól, s ezáltal Komárom felé tovább vonuló zömünk hátát födözze.

Április 18-án Görgey Ármin őrnagy Selmecbánya bevételével fogott hozzá feladatának teljesítéséhez. Az itt foglyul esett osztrák katonák a bányavárosok vidékén elhelyezett ellenséges oszlop erejét 10 század gyalogságra és 2 ágyúra tették.

Parancsnokuk, Trenck őrnagy, az említett napon csapatai egy részével Besztercebányán állott.

Selmecbányai csapata elűzetésének első hírére Trenck minden további ellenállás nélkül azonnal kiürítette a bányavárosok körzetét, és erőit Szentmártonban, az északabbra fekvő Turóc vármegyében vonta össze.

Görgey Ármin őrnagy a legrövidebb úton (Körmöcbányán át) utánanyomult Turócszentmárton ellen. Az osztrák és magyar részről egyidejűleg induló felderítés Pribócnál az április 22-ről 23-ra virradó éjszaka összeütközéshez vezetett. Itt is a magyar előcsapat maradt a győztes, és erre Trenck őrnagy a sztrecsényi szoroson keresztül és a Vágon át a folyó jobb partján levő Varinig hátrált.

A szlovák népfelkelők ebben az időben Liptó vármegyében kóboroltak. Ezeket március második felében elzavarta Eperjesről az akkor önállóan működő VII. hadtest Miskolcról ellenük kiküldött portyázó különítménye (amelyik utóbb Losoncon rajtaütött Almásy osztrák ezredesen); most Alsókubinon, Párnicán és Terhelyen át kétségkívül egyesülni akartak Trenck őrnaggyal Varinnál.

De egy század Görgey Ármin különítményéből – amely időközben Szucsánynál átkelt a Vágon – útjukat állta, és 28-án Alsókubin közelében megtámadta őket. 160 embert foglyul ejtett, a többit pedig Turdossin felé menekülni késztette. A fogoly népfelkelőket a mieink lefegyverezték és hazaeresztették.

Azon az úton, amelyen Trenck őrnagy a szlovák szabadcsapatokat várta, most Görgey Ármin őrnagy sietett Varin felé. Május 1-én támadta meg Varint. Trenck őrnagy vereséget szenvedett, és május 2-án Budetinon át Rudoláig szorult vissza a jablunkai úton.

Görgey Ármin őrnagy még nem érhette utol, mikor az a hír érkezett, hogy Vogel altábornagy 6000–7000 emberrel és 18 ágyúval a Szepesség felől betört Liptóba.

Emiatt Trenck őrnagy további üldözését félbe kellett szakítani, és május 4-én portyázó különítményünk már Liptószentmiklóson volt, hogy Vogel altábornagy előnyomulását lehetőleg megállítsa, végső esetben pedig a Rózsahegyről Besztercebányára vivő utat fedezze.

Az említett ellenséges erőnek nyugat felé, a Vág völgyében való előnyomulását abban a természetes föltevésben kellett késleltetni, hogy Dembiński altábornagy, akit, mint tudjuk, nem sokkal a fővezérségből való elmozdítása után egy Eperjesen és Kassán újonnan összegyűjtött hadtest élére állítottak, s aki a Szepességet még Vogel altábornagy betörése előtt megszállta, Vogelt most bizonyára üldözőbe veszi. Pedig Dembińskiről ilyesmit föltenni éppenséggel nem volt természetes dolog. Tudtomra Dembiński mindig csakis hátrafelé operált, valahányszor maga előtt érezte az ellenséget. Most is. Ahelyett, hogy Vogel altábornagyot üldözőbe vette volna, Dembiński Sáros vármegyében eltorlaszolta magát a Szepesség ellen – miközben Vogel altábornagy ez utóbbi vármegyét az ellenkező irányban odahagyta, minden bizonnyal avégett, hogy a legrövidebb vonalon elérje az osztrák főhadsereg balszárnyát a Vág középső folyása táján.

Ez a legkurtább vonal a bányavárosok körzetén vitt keresztül. Portyázó különítményünk, amely a Vág hídjait Liptószentmiklós és Rózsahegy közt szétrombolta, s az utóbbi városnál kezdődő szorost megszállva tartotta, elég volt ahhoz, hogy Vogel altábornagyot rábírja, hogy Liptószentmiklósról észak felé forduljon, átkeljen a rendkívül nehezen járható bérci utakon a Vág és Árva folyók közti vízválasztón, és az alsókubini országúton keresse – Varinon, Zsolnán és Trencsénen át – hadászati feladatának megoldását, miközben a portyázó különítményünk őt balról kísérte és a bányavárosok körzetét folytonosan fedezte.

Időközben felismertük a nagy aránytalanságot, amely a fedezendő vidék nagy kiterjedése és a portyázó különítmény csekély számereje közt fönnállt, és a budai táborból erősítésül 6 század gyalogságot, fél század huszárt és 2 háromfontos ágyút indítottunk útnak.

Mire ez az erősítés beérkezett a portyázó különítményhez, Vogel altábornagy már egyesült az osztrák főhadsereggel.

Az utóbbinak szélső balszárnyát ezentúl, úgy látszott, Barco vezérőrnagy önálló dandára képezte, mely Sziléziából a jablonkai szoroson át tört be Magyarországra, és a Vág felé, Zsolnának tartott.

Buda elestének időpontja körül megerősített portyázó különítményünk éppen arra készült, hogy megtámadja ezt a dandárt; a VII. hadtestnek az a másik portyázó különítménye, amelyet, mint ismeretes, közvetlenül Komárom fölszabadítása előtt küldtem Verebélyre, közben innen Nyitráig nyomult előre, hogy a Vág középső folyásának vidékén elhelyezett ellenséges erőket foglalkoztassa, és vele Görgey Ármin őrnagy vállalkozását a Barco-dandár ellen elősegítse.

Poeltenberg a VII. hadtestnek nála lévő két hadosztályával május eleje óta – az osztrákoktól alig háborgatva – Győrött és környékén állt; vele egy magasságban a komáromi őrség egy része a Csallóközben.

Kossuth korábbi (április elején Gödöllőn tett) ígérete, hogy Bem altábornagy már április második felében 16 000 emberrel Bajánál átkel a Dunán, nem vált be. Bem még májusban is csak Temesvárig jutott, és így báró Jellačić bán háborítatlanul jutott le a Dráva jobb partjára.

Én az osztrák főhadsereg elleni támadást közvetlenül Buda bevétele után újra meg akartam kezdeni, helyettesem a hadügyminisztériumban, Klapka tábornok viszont Debrecenben egy olyan haditervet készített,* melynek hadműveleti alapgondolata az volt, hogy az orosz hadseregnek most már az ideiglenes kormány által is valószínűnek tartott betörését egyelőre be kell várni; továbbá, hogy a Magyarországon és Erdélyben működő hadierő minden parancsnokát a hadügyminisztérium ellenőrzése alá kell vonni.

Ennek – és nem a hadműveleti alapgondolatnak – volt köszönhető, hogy én a tervet nem vetettem el azonnal, hanem csak utólag, de hadműveleti alapgondolatát olyan intézkedések kiadásával kereszteztem, melyeknek az volt a céljuk, hogy az osztrák főhadsereg elleni újabb támadást még az orosz betörés előtt lehetővé tegyék.

Közvetlenül Buda bevétele után ugyanis az I., II. és III. hadtestet a budai táborból Esztergomon át a Duna bal partjára, a Vág alsó folyásához rendeltem; a jobb parton pedig csupán a Kmety-hadosztályt küldtem Székesfehérváron át a Balaton meg a Fertő tó közti vidékre.




Hátra Kezdőlap Előre