Huszonkettedik fejezet

Első támadásunk az osztrákok ellen (június 16-án) nem sikerül – Június 20-át tűzöm ki erélyesebb támadási kísérletre – Klapka tábornok mást tanácsol, újra védelmi haditervét ajánlja, de hiába

 

Június 16-án Asbóth ezredesnek, a II. hadtest parancsnokának a hadtest egy részével Aszódpuszta mellett át kellett kelnie a Kis-Dunán, és az ellenséget a Fekete-víz és a Vág közti területen észak felé szorítania, hogy ezzel a III. hadtest átkelését Negyednél a Vágon fedezze.

Az előnyomulás megtörtént; a Királyrévet és Zsigárdot megszállva tartó ellenséges csapatok kiszorultak a két helységből, és Peredre kényszerültek visszavonulni, s eközben – Asbóth jelentése szerint – három ágyút vesztettek. Asbóth ezredes ekkor Farkasdon és Negyeden át összeköttetést tartott fenn a Vág túlsó partján táborozó III. hadtesttel.

Az ellenség erősítéseket vont magához, és keményen visszacsapott. Asbóth ezredes Zsigárdot és Királyrévet megint elvesztette. Farkasdra irányított csapatai* időközben visszasiettek zsigárdi állásuk erősen szorongatott jobbszárnyának segítségére; de a falu már az ellenség kezén volt, ők pedig elvágattak az Aszódpuszta felé hátráló zömtől, mert az egyesülés bal kéz felé lehetetlennek bizonyult a Holt-Vág mocsarai miatt. Ezek az osztagok kénytelenek voltak Farkasdra visszavonulni, Asbóth ezredes pedig, az elhódított három osztrák ágyún fölül még a magáéból is elvesztve hármat, felhagyott a további küzdelemmel, és csapatait visszavezette a Kis-Duna melletti régi felállításába.

Miközben ez megtörtént, Knezić tábornok a III. hadtest zömével ott állt a folyam bal partján Farkasddal és Negyeddel szemközt. Alparancsnokai kérve kérték,* hogy a rendelkezésre álló kompokon keljen át a Vágon, segítse Asbóthot. Knezić azonban visszautasította a javaslatot, és kijelentette, hogy erre tüzetes parancsot nem kapott.

A II. hadtest Farkasdon elszigetelten álló csapatai egyedül maradtak kitéve az ellenség támadásainak. Az ellenség azonban békén hagyta őket, bizonyára azért, mert azt hitte, hogy a Vágon átkelő III. hadtest előcsapatai.

Ugyanaznap Nagysándor tábornoknak az I. hadtesttel Sempténél kellett támadnia, hogy az ellenséges haderőket odavonja, és lehetőleg megakadályozza az osztrákok Vág menti állása jobbszárnyának megerősítését. A feladat megoldása közben Nagysándor tábornok négy ágyút vesztett tizenkét fontos ütegéből.

Így aztán azt a reményemet, hogy a három új hadtestparancsnok, Knezić, Nagysándor és Asbóth közül valamelyikben kárpótlást nyerjek Aulichért és Damjanichért, már a június 16-i tapasztalatok nagyon megcsúfolták.

Az átkelési kísérletet június 20-án az egész II. hadtesttel akartam megismételni. És nehogy ez megint hajótörést szenvedjen, személyesen is részt akartam venni a küzdelemben.

A június 20-ra szóló intézkedések már szét voltak küldve, amikor Klapka tábornoktól levelet kaptam;* azt tanácsolta, hogy ne folytassam a támadást, hanem az eredeti tervéhez híven maradjak defenzívában. Klapka tábornoknak ez a tanácsa váratlanul érintett.

Debrecenből visszatérve – ahol csak néhány napig időztem –, miközben Kossuth bevonulását ünnepelte Pesten mint az ország kormányzója, a központi hadműveleti iroda főnökével Győrbe mentem, hogy Klapkát a Duna bal parti támadás gondolatának megnyerjem.

Nem tartottam tanácsosnak politikai hátsó gondolatomat is, amelynek érdekében meg akartam ragadni az offenzívát, Klapka tábornokkal közölni, mert az ő véleményéből, hogy Magyarország a függetlenségi nyilatkozat alapján is fönntarthatja magát, arra következtettem, hogy ő a függetlenségi nyilatkozat fennállása elleni törekvéseimmel elvben sem érthet egyet: ő ugyanis hitt valamilyen Ausztria és Oroszország elleni és Magyarország melletti intervencióban, én pedig ennek a hitnek a kinyilatkoztatását már akkor olyan ismérvnek tekintettem, amelyről az április 14-i párt embereit meg lehet ismerni.

De nemcsak az általában támadásra ösztönző politikai gondolatomat, hanem azt a másik szándékomat is el kellett hallgatnom Klapka tábornok előtt, amely miatt a Duna bal partján akartam az offenzívát megragadni.

Ez a szándék – mint a korábbiak során már említettem – az volt, hogy minél hamarabb alkalmat adhassak az új hadtestparancsnokoknak, Knezićnek, Nagysándornak és Asbóthnak, hogy tehetségüket kifejthessék, és erkölcsi önállóságukat az ellenséggel szemben bizonyíthassák. Erre a szándékra pedig, mint tudjuk, annak a felismerése vezetett, hogy elengedhetetlenül szükséges megtalálni Damjanich és Aulich tábornokok utódját, ha azt akarjuk, hogy főhadsereg ezutáni teljesítménye ne maradjon messze el a korábbiaktól, hiszen – mint mondtam – erre sem Klapkának nem közönséges hadvezéri tehetsége, sem önnön erőm minden megfeszítése sem volt elegendő.

Hogy mindezeket tartózkodás nélkül elmondhassam Klapkának, arra a megnyugtató meggyőződésre lett volna szükségem, hogy Klapkát nem sértem meg mindezzel. De ez a meggyőződés nem volt meg bennem, mert még emlékeztem azokra a kellemetlen vitákra, amelyek az áprilisi hadjárat idején közte és Damjanich közt fel-fellobbantak.

Különben is győri találkozásunk során semmilyen kényszerítő körülmény sem adódott arra, hogy Klapkát a támadásra általában és a bal parti támadásra különösen indító okaimba beavassam.

Miután ugyanis a központi hadműveleti iroda főnöke Klapka tábornok előtt jelenlétemben támadó haditervünk alapvonásait – mindenekelőtt a Vág vonalát elhódítani, további mozdulatainkat az ellenség mozdulataihoz alkalmazni, végcélul Pozsony városát tartani szemmel, és ha ennek fedezésére az ellenség a Duna jobb partjáról jelentős erőket dob át a bal partra, a VII. hadtesttel a jobb parton Moson és Magyaróvár elfoglalását kísérelni meg – röviden kifejtette: Klapka, jóllehet vagy két héttel előbb ő maga a védekezést javasolta, támadó haditervünk megvalósításába minden ellenvetés nélkül beleegyezett.

Nem volt okom Klapka beleegyezését más okkal magyarázni, mint azzal, hogy a kérdésnek tisztán hadászati részéről nézeteink megegyeznek.

Ezért érintett váratlanul Klapka levele, melyben azt tanácsolta, hogy az említett június 16-i balul kiütött kísérlet után hagyjunk fel az egész támadással; és a legváratlanabb az volt benne, hogy a levél sem a haditerv, sem a megvalósítási mód megalapozott bírálatát nem tartalmazta, hanem egyszerűen azt ajánlotta, hogy egyáltalán ne támadjunk, hanem kövessük az ő mellőzött védekező haditervét.

A levél átolvasásakor önkéntelenül az ötlött eszembe, hogy Klapka és a központi hadműveleti iroda főnöke közt támadt félreértés állhat mögötte; az utóbbit fel is kértem, magyarázza meg a dolgot. Ő azonban határozottan kijelentette, hogy semmi olyasmire sem emlékszik, ami Klapka tábornoknak elégedetlenségre adhatott volna okot; hacsak nem az sérti Klapkát, hogy a központi hadműveleti iroda következetesen tartja magát ahhoz a rendeletemhez, mely szerint a Kmety-hadosztályt a hadsereg önálló hadműveleti egységének kell tekinteni; holott Klapka tábornok magának követeli fölötte is a főparancsnokságot.

Klapka tábornok erre bizonyos mértékig csakugyan jogosult is volt, mivel az általa készített és a debreceni minisztertanácson elfogadott védelmi haditerv alapján, s annak következtében, hogy őt Komárom várának, az elsáncolt tábornak és a Komáromban és körülötte, valamint Győrött összevont haderőknek főparancsnokává kinevezték, tulajdonképpen három hadtestet kellett volna fővezénylete alatt egyesíteni, tudniillik a komáromi VIII. és a győri VII. hadtesten kívül még abból a háromból is egyet, amelyeket én – az említett védelmi haditerv hallgatólagos mellőzésével az ellenség kezében lévő Vág-vonal megtámadására rendeltem.

Így Klapka tábornok a Kmety-hadosztály fölötti főparancsnokságot magának követelve voltaképp csak tökéletlen kárpótlást követelt a tőle megvont harmadik hadtestért.

A központi hadműveleti iroda főnöke határozott parancsomra, hogy a Kmety-hadosztály önállóan működjék, vonakodott a követelt kárpótlást megadni; ez csakugyan kellemetlenül érinthette Klapkát. De azért – megvallom – a logikai összefüggést bosszankodása, meg a tíz-tizenkét nappal ezelőtt általa is föltétlenül helyeselt támadó eszme elvetése, illetve a tíz-tizenkét nappal ezelőtt általa is föltétlenül elejtett védelmi eszme újrafölvétele közt nem tudtam felfedezni; vagyis helyesebben szólva nem akartam feltételezni valamiféle valóban létező, noha logikátlan összefüggést.

Az a körülmény viszont, hogy Klapka tábornok nem a Vág-vonal elvételének első felsült kísérlete előtt, hanem csak az után tanácsolta nekem oly sürgetőleg a támadás félbehagyását és helyette az ő védekező tervének újrafölvételét – élénken emlékeztetett Klapkának arra a tagadhatatlan tulajdonságára, hogy őt az egyszer elhatározott szándéktól a kiviteli nehézségek vajmi könnyen visszariasztják.

Úgy láttam, hogy csak a június 16-i balsikernek volt köszönhető rokonszenvének visszafordulása a támadástól a védekezéshez.

Klapka, úgy látszik, már azon a napon meg volt győződve róla, hogy a Vág-vonal elhódítása nem fog sikerülni – én még nem.

Ha Klapka a harcászat és hadászat alapjainak és tételeinek a fennforgó esetre való alkalmazásával indokolja a maga meggyőződését; talán rá tudott volna bírni, hogy a Vág-vonal elhódítását – másképp kísértsem meg.

Engem a támadástól végképp eltéríteni az akkori körülmények közt semmi esetre sem sikerülhetett neki.

Erre – mint az előző fejezetben kifejtettem – csak a tömeges orosz beavatkozás bírhatott rá.

Június 20-án (amikor, mint látni fogjuk, 16-án balul kiütött támadásunkat az osztrák kézen levő Vág-vonal ellen újrakezdtük) az orosz beavatkozás az orosz főhadseregnek Dukla felől Magyarország északi határán való betörésével már a legnagyobb mérvben megindult.

Én azonban az első híreket csak június 21. után kaptam róla.

Így magyarázható, hogy történt az, hogy az osztrákok ellen tervezett támadással még június 20-án sem hagytam fel, holott ekkor az orosz főhadsereg már Kassát fenyegette;* – tárgytalanná téve vele az 1849. április 14-i függetlenségi nyilatkozat elleni és az 1848-as magyar alkotmány melletti törekvéseimet és ezekkel együtt a Vág melléki támadó föllépésre indító okokat is – és meggyőződésem szerint egyszersmind elkezdődött Magyarország végvonaglása.




Hátra Kezdőlap Előre