Ismeretlen szerző

István király panasza

Fényes nap sugári setétséggel

Immár béboruljatok,

Ragyogó egek, gyászos öltözettel

Velem már búsuljatok,

Mert világosságtoknak,

Szokott vigasságtoknak

Támadott nagy homálya,

Imre herceg halála!

Hová légyek immár, ha te megholtál,

Oh szerelmes magzatom?

Te halálod, mellyel engem elhagytál,

Egyszersmind én halálom.

Ti is velem sírjatok,

Szerencsétlen magyarok,

Oda minden reménség,

Árva magyar nemzetség!

Hol vagy nemes magyar ifjúságnak

Zöldellő szép virága?

Hol vagy udvaromnak égő fáklyája,

Nemzetem méltósága?

Leborult a méltóság,

Elesett a szép virág,

Megérte déres harmat,

Az melyben is el hervadt.

Búcsút vészek tőlled már, Imre herceg

Másutt a te országod,

Égben fémlik a te gyöngyös koronád,

S ott lészen királyságod,

Azonban Isten után,

Mária lesz ezután,

Magyar hazánk oltalma,

Nemzetünk patrónája.

Hátra

Kezdőlap

Előre