A tankönyv (szöveggyűjtemény) a történelem szakosok és még inkább a történelem alapszakon belül indítandó levéltár szakirányosok számára készült. Mind a történészek, mind a levéltárosok munkájához nélkülözhetetlen a primér források elméleti és gyakorlati ismerete, amihez alapvető fontosságú, hogy az iratok nyelvében és a paleográfiai ismeretekben jártasak legyenek. Ez utóbbihoz tankönyv nem létezik. Igaz ugyan, hogy az 1980-as években a Magyar Országos Levéltár megjelentetett egy latin és egy német paleográfiai szöveggyűjteményt, de egyrészt mára ez már elavult, másrészt hozzáférhetetlen. A Miskolci Egyetem Magyar Középkori, Kora Újkori és a Történelem Segédtudományai Tanszéke 1996-ban kiadott már egy latin-német-magyar paleográfiai szöveggyűjteményt, amely az elmúlt években a Miskolci Egyetem történelem szakos és a textológiai specializációban részt vevő hallgatói, illetve PhD-hallgatók számára nélkülözhetetlenné vált. (Tóth Péter - Tringli István - Bessenyei József: Latin - német - magyar paleográfiai szöveggyűjtemény. Miskolc, 1996.) A kiadvány 2005-ben újra megjelent a felmerülő hallgatói igények miatt. Kiadványunk nem ennek a könyvnek az újrakiadása, hanem egy annál bővebb és az új képzés (levéltár szakirány) igényeit talán jobban kielégítő kötet. A külföldi ilyen jellegű kiadványok viszont a magyarországi viszonyokra nem adaptálhatók.

Miután az országos, a területi és a szaklevéltárakban a kora újkortól jelentkeznek tömegesen a források, ezért ezzel a korszakkal foglalkozik a kötet, hiszen erre a későbbi korszakok is szervesen ráépülhetnek. Mivel a cél az, hogy a hallgatókat elméleti, de főleg gyakorlati szempontból megismertessük az iratokkal, a kötet az alábbi szempontok szerint készült:

A kiválogatott iratok korszaka a XVI-XVII. század. A korszak kiválasztását a fentebbi szempontok indokolják.

Az iratok nyelve: a korszakban a latin mellett megjelenik a magyar és a német nyelvű írásbeliség is, ennek megfelelően a munka három részből áll. A sorrend a kora újkori iratok nyelvi elterjedését mutatja, értelemszerűen a források zömének a nyelve latin, de ekkor már jelentős a magyar nyelvű írásbeliség is. A XVI. században a magyarországi német nyelvű írásbeliségben nagy változás következett be. A középkorban csak a német nyelvű városok, és a nagyobb települési tömbben élő német nyelvű közösségek körében (pl. erdélyi, szepesi szászok) folyt rendszeres német írásbeliség. Ez az írásbeliség a XVI-XVII. században folytatódott, a meglévő műfajok, pl. a városkönyvek tovább fejlődtek, specializálódtak és új irattípusok jelentek meg. E városi írásbeliségre a szöveggyűjteményben Krapinából, Pozsonyból, Sopronból, Besztercebányáról, Korponáról, Rozsnyóból válogattunk anyagokat. A hivatali írásbeliség fejlődésével a német nyelvű falusi közösségek is kialakították a maguk német írásbeliségét, erre a Sopron megyei Balfról találunk példát. Az igazi újdonságot azonban a német nyelv megjelenése a központi kormányszerveknél jelentette. Eddig itt kizárólag a latin nyelvet használták, ennek dominanciája továbbra is megmaradt, két területen: a hadügyi és a pénzügyi igazgatásban azonban megjelent mellette a német is. Míg az eddigi németség vagy a Magyarországgal szomszédos délnémet nyelvfejlődés útján haladt, vagy - mint az erdélyi szászoknál - folytatta saját nyelvi életét, addig ebben a körben a német nyelvterület legkülönbözőbb pontjairól érkeztek írnokok, akik magukkal hozták saját jogi fogalmaikat, német nyelvhasználatukat, írásképi sajátosságaikat. A szöveggyűjteményben a kanizsai és a szebeni katonák elszámolásaiban, a kamara által készített urbáriumokban és a becsükban találunk erre példákat.

A kötet felépítése: az alább részletezendő szempontok szerint kiválogatott iratokról digitális másolatot készítettünk. Ezután az iratokat betűhív formában átírtuk, az eredeti digitális másolat (fénykép) és átirata egymással szemközti oldalon elhelyezve került a kötetbe, mivel ez biztosítja a legmegfelelőbben a tankönyvszerű használhatóságot.

Az iratválogatás szempontjai: arra törekedtünk, hogy a hallgatók lehetőleg minden olyan intézménnyel találkozzanak, amelyek a későbbi gyakorlat szempontjából fontos iratokat bocsátottak ki. Ennek megfelelően a következő intézmények irataiból válogattunk: királyi kancellária, erdélyi fejedelmi kancellária, udvari kamara, magyar kamara, hiteleshely, vármegye, város (mezőváros), egyház, magánszemély. A fenti intézmények által kibocsátott iratok közül a következő iratfajtákra kellett lülönös tekintettel lennünk: kiváltságlevél vagy adománylevél, örökvallás, jegyzőkönyv, királyi könyv, missilis, urbárium, összeírás, városkönyv, számadáskönyv, nyugta stb.

[...]