Lelki topika: Freud teóriája a lelki helyzetábrázolás differenciálódásáról szól, olyan rendszerek feltételezésével foglalkozik, melyeknek különböző tulajdonságuk és működésük van, és meghatározott rendben viszonyulnak egymáshoz. Ez lehetővé teszi azt, hogy ezeket, tartalmi hasonlóságuk miatt mint olyan lélektani terepeket vizsgáljuk, mintha számukra térbeli képzetet kölcsönöznénk.

Általában két topikai modell van forgalomban. Az elsőnél a fő különbség tudattalan, tudatelőttes és tudatos között helyezkedik el. A második három hatóságot különböztet meg egymástól: az ős-ént, az ént és a felettes ént. Ezek a lelki jelenségek úgy szemlélhetők, mint konfliktusok eredői és erőkapcsolatok származékai, melyek meghatározott törekvést fejeznek ki, és végső soron az ösztönökből származnak. Ezzel a pszichoanalízis a tudattalan ún. statikus felfogását dinamikusra változtatta. A topikus határok nem állandóak, nem rögzítettek veleszületetten, hanem aktuális megterhelések során folytonosan változnak. Freud maga következőképpen ír erről: „Mi a pszichés hasadást nem a lelki szerkezetnek a szintézishez fűződő elégtelenségéből származtatjuk, hanem egymással ellenkező lelki erők konfliktusaiból dinamikusan magyarázzuk, bennük az egyes lelki csoportosulások egymás elleni küzdelme eredményét ismerjük fel.” (Freud, S.: Über Psychoanalyse, 1909. G. W., 23; S. E., XI. 25–26.)

Ugyanakkor a lelki folyamatok ökonomikusan is megváltoznak, miközben a lelki történések körforgásukban és megoszlásukban ösztönenergiákkal is rendelkeznek, melyek növekedhetnek és csökkenhetnek. Így Freud a lelki jelenségeket a bennük szereplő energiamennyiség szempontjából is tárgyalja.