Ugyanígy az is teljes egészében az egyes esetben eldöntendő kérdés, hogy mikor tekintünk egy társulást „önálló” képződménynek, és mikor egy átfogó társulás „részének”: az itt következő felosztás (autonóm versus heteronóm, illetve autokefális versus heterokefális képződményekre) a kiforratlan terminológia miatt nehezen követhető. Az autonómia-heteronómia szembeállításnál Weber „rendekről” (Ordnungen), az autokefália-heterokefália szembeállításnál viszont különféle „szervezetekről” (Verbände), illetve ezek „szerveiről” (Verbandsorgane) beszél. A WuG első részében a felosztás tökéletesen világossá válik: itt ugyanis egyértelmű, hogy mindkét szembeállítás a „szervezetekre” vonatkozik, csak éppen az autonóm és heteronóm szervezetek abban különböznek, hogy kik – a szervezethez tartozók vagy kívülállók – írják elő a szervezet rendjét. Az 1919-es szövegben Weber először – a tizenkettedik paragrafusban – megadja a „szervezet” (Verband) definícióját: „Szervezetnek nevezünk egy kifelé szabályokkal korlátozott vagy zárt társadalmi kapcsolatot akkor, ha a kapcsolat rendjének betartását az biztosítja, hogy bizonyos emberek – egy vezető, esetleg az igazgatásban résztvevők csoportja […] – arra specializálták a viselkedésüket, hogy érvényt szerezzenek a rendnek” (lásd 26. o.; 72-73. o.), utána pedig a szervezetről mondja, hogy az „lehet a) autonóm vagy heteronóm; b) autokefális vagy heterokefális. Az autonómia azt jelenti, hogy a szervezet rendjét nem kívülállók írják elő, mint heteronómia esetén, hanem a szervezethez tartozó társak […]. Az autokefália azt jelenti, hogy a vezetőt és a szervezet élén álló csoportot a szervezet saját rendjének megfelelően nevezik ki, és ebbe kívülállók nem szólnak bele, mint heterokefáliánál” (lásd 26-27. o.; 74. o.).