Miton itt Lucretius következő soraira gondolt (lásd LUCRETIUS, A természetről (ford. Tóth Béla), Alföldi Magvető, Debrecen, 1957. Egyes részletek Lucretius művéből megjelentek Meller Péter fordításában a Világirodalmi Antológia (Tankönyvkiadó Bp. 1952) I. kötetében (Szerkesztettek Szilágyi János György és Trencsényi-Waldapfel Imre), 4–48. o. II. könyv, 114–124. sor):

„ Nézd ugyanis, valahányszor a napnak a házába szüremlő

Fénye homályos zugba bocsátja aranysugarát, hát

Sok csöpp testecskét láthatsz kavarogni az űrben,

Erre meg arra libegve a fény ragyogó mezejében;

S mintha örök harcot harcolva, tusázva, csatákat

Vívnának seregestől egy percet se pihenve,

Szét-szétugranak, aztán ismét megtömörülnek.

Elképzelheted ebből is, hogy az őselemek mint

Járják le s föl táncukat egyre a végtelen űrben.

(Annyira persze, amennyire ily csöpp kép a nagyobbnak

Mása lehet, s mintegy nyom amannak az ismeretéhez.)”

A Brown-féle mozgásnak ennél költőibb leírását azóta sem adta senki.