finitizmus – filozófiai elgondolás, amely tagadja a végtelen kategóriájának objektív, reális tartalmát: Prohászka Lajos – akit később Babits a (magyar) finitizmus felfedezőjeként említ – magyarságfelfogásának sokat és élesen bírált jellemző vonása. Ravasz László így összegez: Prohászka „hamis képet rajzol a magyar lélekről. Először azért, mert a németből akarta megérteni a magyar szellemet, másodszor azért, mert a magyar szellemet a német torzképének látja; azután prófétikus nyilatkozatokat, főképpen Széchenyi és Ady izgatott, feddőző, ostorsuhogtató nyilatkozatait a magyar lelki minőség hű és valódi képéül állítja. Végül a tények felsorolásánál nagy egyoldalúsággal tolmácsol és hallgat el. Mindezekből egy elvetélt, megromlott magyarságeszményt hoz ki. Ilyennek a hirdetése pedig alkalmas arra, hogy csakugyan ilyenné tegyen egy népet, ha abban egyébként is megvan a hajlandóság a szegénylegényes, kurucos, céltalan, hontalan bujdosásra, garabonciás diákok és futóbetyárok termelésére. Néha hasonlít a magyar ahhoz, amilyennek Prohászka festi, de csak a kivert, letört, csatát vesztett és bitang magyar.” (Mi a magyar? Bp. 1939. 18.) Bóka László szerint Prohászka „a magyarság sorsdöntő tulajdonságának a finitizmust, a gyepű-szellemet látja: a statikusnak szinte beteges vágyát, keresését”, s hangsúlyozza, hogy a német eszménnyel szembeállított torz magyarságkép a német szellemi térhódításnak nyit hazánkban soha nem látott tágasságú kaput. (Apollo V. 1936. 274–276.)