Előszó (részlet)

Ebben a kötetben egy közel évtizedes kutatómunka eredményeinek másodszori összefoglalását veheti kézbe az olvasó: az elsőre 2001 végén, a Nyelv, írás, irodalom - kommunikációelméleti megközelítésben című kötetben került sor. A kutatómunka tárgya annak feltárása, hogy a kommunikációs technológiák - elsősorban az írás - milyen hatással vannak az emberi nyelvre, áttételesen pedig az emberi gondolkodásra. Az öt éve megjelent kötet a téma összefoglaló áttekintését próbálta nyújtani, a jelen kötetben pedig egyes részterületek elmélyültebb, alaposabb feldolgozására tettem kísérletet.

Ebből adódóan a kötetet alkotó tizenhét írás első pillantásra tematikáját tekintve meglehetősen eklektikusnak tűnhet, pedig minden írás ugyanannak a törekvésnek az eredményeként született: ez a törekvés arra irányult, hogy feltárjuk, miként van jelen a szóbeliség-írásbeliség paradigma az egyes kommunikációs, nyelvi, stilisztikai és irodalmi jelenségekben. Ebben az értelemben a kötet ténylegesen mono-gráfia, azaz egy témáról szóló írás - de legalábbis monotematikus gráfia, ha játszunk egy kicsit a szóval. Valamenynyi írás középpontjában a nyelvi működés medialitásának a vizsgálata áll: ez a medialitás a kommunikációs technológiák terméke, s jelentős hatással van az emberi nyelvre, ezáltal pedig az emberi gondolkodásra is.

A nyelv kommunikációbeli működése elsősorban kommunikációelméleti kérdés; ennek a működésnek bizonyos vonatkozásai azonban a szemiotika eszköztárával ragadhatók meg a legbiztosabban és leginkább "pártatlanul" (lévén hogy a nyelv maga is jelrendszer); a nyelvtudományi megközelítés nem igényel különösebb indoklást, mivel a nyelvi működés "árnyalatait" mégiscsak a "saját" tudomány fogalomkészletével lehet a legjobban megragadni; az irodalomtudományi megközelítés pedig a nyelv e különleges - és nagy presztízsű - működési területének az adekvát leírását szolgálja. Az egyes tanulmányokban a fenti négy diszciplína megközelítési módjai - a konkrét témától függően - különböző súllyal vannak jelen, azonban minden írást alapvetően szemiotikai szemlélet hat át; még az irodalmi tárgyú írásokat is, noha a modern irodalomtudomány az irodalmi szövegben működő nyelvet hangsúlyosan nem-jelrendszerként definiálja - paradox módon e definíció is szemiotikai annyiban, hogy gerincét a jeltermészet tagadása adja.

A kötetben megpróbáltuk a tanulmányokat tematikai szempont szerint csoportosítani: ennek az oka azonban sokkal inkább praktikus - egy közel háromszáz oldalas könyvet illendő és célszerű valamiképpen tagolni -, mint elvi. Az egyes témakörökhöz sorolt tanulmányok ugyanis nem adják az adott témakör valamiféle rendszerezett áttekintését, csupán azt illusztrálják, miként van jelen a szóbeliség-írásbeliség paradigma s ezáltal a kommunikációs technológiai hatás a szóban forgó részterületen.

Az ilyen célzott vizsgálódást igencsak fontosnak és szükségesnek találjuk. Meggyőződésünk, hogy a kommunikációs technológiák - kitüntetetten a szóbeliség-írásbeliség paradigma - sokkal erőteljesebben befolyásolják életünket, mint gondolnánk. Az ez irányú kutatások gyakorlati hasznát próbálja példázni a kötet legutolsó tanulmánya (az általános iskolai házi olvasmányok vizsgálata), amikor az elméleti kutatási eredményeket egy akut pedagógiai-közművelődési probléma - a könyvolvasás visszaszorulása - mélységben való feltárására alkalmazza.

[...]