Váltakozó levélállású, szélporozta egylaki cserjék vagy fák. A porzós barkák már ősszel megjelennek, a termős virágok kis rügyhöz hasonlóak, amelyből a vörös bibék állnak ki. Makktermésüket buroklevél (terméskupacs) veszi körül.

A közönséges mogyoró cserje, kupacsa tág, aránylag rövid, a közepéig hasogatott. Jóformán egész Európában vadon terem, egészen a Kaukázusig. Erdeinkben is gyakori. Mély, laza, táplálékban gazdag, agyag-, homok- vagy törmeléktalajt kedvel, a sovány talajok kivételével minden talajban jól fejlődik, különösen hűvös, párás, nyirkos fekvésben. Hazai mogyorósaink gyengén teremnek. Főleg vetéssel és bujtással szaporítják.

Magját, amely olajban és fehérjében gazdag, nyersen fogyasztják és édesipari nyersanyag is. Fiatal hajtásai botnak és kosárfonásra alkalmasak, fájából finom faszenet égetnek.

A termesztett mogyorófajták a var. pontica
Winkl. változatba tartoznak.

A csöves mogyoró kupacsa csöves palack alakú, a makknál jóval hosszabb, csak a csúcsán hasogatott. Hazája Délkelet-Európa, Kisázsia. Nálunk ritkábban termesztik mint gyümölcsöt, inkább a vérvörös levelű kerti változatát ültetik dísznek. Ugyancsak dísznek ültetik a fatermetű török mogyorót, amelynek kettős kupacsa kemény, rojtos-cafrangos. Hazája Délkelet-Európától a Himalájáig terjed.