CÍMLAP
|
TARTALOM, ELŐSZÓ |
Tartalom
Elöljáró beszéd
Földobott kő
Múltad világa
Véges-végig a Nagyutcán
Hetvenhat utcának 2202 háza
Nyitva van az aranykapu
Séta a falumban
Gyertyagyújtás
Acélozott vasba öntött hit
Örömhír
Egy porladó kézről
Holt temető
Kékkő lovaknak
Kukac-képek
Pátria Brandy, avagy a falverő fia
Ez idő tájt...
Nyomesz!
Bor gyevuskával
Kő a szívemről...
Kis tücsökzene
Visszatérés
Földobott kő
Abban az időben...
A kútásó
Száraz szú a csontjaimban
Csigolyahúzódás
Csépe Imre vacsorája
Földmunkán
Abban az időben...
A váltókezelő
Volt egyszer egy kisvasút
A vas és a tűz ura
Szerencsepatkó
Figaró, szólóban
Lélekkel lehelték tele
Újságos
Egy "hontalan"
Egy verset hallgatok
Őszi kertben
A szegény ember címere
A kastély lakói
A kertsori pátriárka
Így, ahogy látjátok...
Treza néni
Mariska
A csillagokban szíve zizegett
Félreállított pléhkrisztus
A Szentatya kövecskéje
Krivaja-ízű alma
Nagyvilág, kisvilág
Sírok
Végső utca
Márkák, üstökösök
Tartós pillanatkép
Egy ünnep füstje
Ezredvégi történet
Huszonnyolc deka farmernadrág
Tojásvonat
Miért nincs kiscsikó Hegyesen?
Végső utca
Függelék
Egy levél s egy vers
Előszó
Sokat bajlódtam ennek a könyvnek a címével, sehogy se találtam meg a
megfelelőt, azt, ami leginkább passzolt volna hozzá. Kétségbeesésemben a
legnagyobbakhoz próbáltam fordulni segítségért. Mindenekelőtt a nagy
székelyhez, Tamási Áronhoz, aki a szülőföldjét kehelyhez hasonlítja, "miben
e földi élet levének kivonata van: az a titokzatos, egyetlen ital, melybe a
kerek földnek minden fűszere egybefőzetett". Talán az én szülőfalum is egy
ilyen kehely. Az itt egybegyűjtött írásaimmal kéne ezt a kelyhet magasba
emelnem, hogy "látva lássák" azok is, akik most hallanak róla először.
Igen, a magasba, ahová Illyés Gyula immár nemcsak a bölcsőhelyét, de
egész hazáját helyezte. Legyen hát ennek a szerény összeállításnak, a
Tündérlakomról szóló irkafirkának a címe Kehely a magasban? Ízlelgettem
egy ideig, majd úgy gondoltam, hogy a kelyhet ugyan szép dolog a magasba
emelni, de ahhoz, még ha mégannyira is szent kehelyről van szó, valami
más illik. Az, ami igazándiból bele való. Amit a kehely befogad.
Az a titokzatos ital. Mi legyen hát ez az ital? Bor? Ez volna a
legtermészetesebb. Legyen hát a keresztvíz alá tartandónak a neve Kehely és
bor? Ekkor villant az eszembe a harmadik nagy a legnagyobbak közül, Kölcsey
Ferenc. A Himnusz. Aki a nemzeti imánkban nektárt emleget. Azt, amit Tokaj
szőlővesszeje csepegtet. Bor születik abból a nektárból, nemes bor, vérré
válik bennünk. Lám, milyen ereje van a szülőföldnek: aranykehelyből itat
meg bennünket nemes nektárral, hogy mindétig rabjává váljunk. Legyen hát a
cím, az újszülött neve: Kehely és nektár.
Már ennyiből is sejtheti az Olvasó, mily nehéz nevet adni az újszülöttnek.
De nem tűnik-e szerénytelenségnek, ha mi az újszülöttet a legnagyobbak
mankóján indítjuk útjára? Nem tudna megállni a saját lábán egy hétköznapi,
göcsörtös botra támaszkodva?
Ekkor döntöttünk a jelenvaló cím mellett. Talán mégis ez illik leginkább
hozzá. A könyvcímünkben szereplő kékkövet sebgyógyításra használták az
igásló-tulajdonosok. Ha a lovat rosszul fogták be a hámba, vagy szegény
pára gebe, sovány volt, a hám feltörte a hátát, ezt fertőtlenítette,
szárította, gyógyította a kékkőpálcika, ezt a feltörés okozta gennycsatornát,
azaz sipolyt.
Ez a könyv is, miként a legtöbb, ezért született. Hogy gyógyítson. És nem
csupán rosszul felrakott, ránk erőszakolt hámok által feltört sebeket. És
nem kékkőpálcikákkal.