| Nézd, milyen sárga a nap! |
| az ég elé támaszkodó nyárfa levelébe. |
| Szürke és merev fönn az ég, |
| három fátyolfelhő lágyítja, |
| és lefelé, amerre egyre jobban szédül a nap, |
| kék, egészen lehelet-kék. |
|
| De a nyárfa nem törődik ezzel, |
| a nyárfa ott áll, ott áll |
| mint megkövesedett iszapba ősi madárszárny, |
|
| Egy kertből görbül az utcára |
| a megfagyott lombzuhatag. |
| Kislányok lebegnek az utcán. |
| Egyiknek, mint a nap, köténye sárga. |
| De gyönyörű most lélegzeni! |
| Mindenütt akácfák fehér kisértete |
| lopódzkodik felém a dombokról: |
| de gyönyörű most lélegzeni! |
|
| Köszöntlek örömömben, nap! |
| tudom, holnap újra beragyogsz engem. |
| Köszöntlek örömömben, nap! |
| én is így szeretnék egyszer |
| az utcáktól és a fáktól elbúcsúzni. |
|
| Nap, a gyöpös udvaron járkálok, |
| és odaküldöm hozzád a szemem, |
| a fák szétálló boglyái fölött |
| odaküldöm hozzád a szemem. |
|
|
