|
1.
| Erdő, nap sugarával lyuggatott |
| visszhangzó barlang, de messze vagy! |
| Elfújta zöld lángjaidat az ősz: |
| akácaid kormosan nyugszanak. |
|
2.
| Sűrűidből a rigókkal együtt |
| elröpült az arany-melltollú nyár |
| és cigányzabból rakott fészke, most |
| a csillagos tisztás is kopár. |
|
3.
| Fehér betoncsíkra sötétlik |
| a dombon meredő pagonysarok, |
| beljebb a tölgyes agyag-völgyét |
| döngetik birkapatájú záporok. |
|
4.
| Arcunkba pattogtak a szikrák, |
| fák csúcsáig lengett a füstszalag! |
| A földön csak a tűz szenes nyoma |
| s néhány elkorhadt, zörgő gally maradt. |
|
5.
| A gyalogútnál fölmorajlanak |
| fekete kérgű, homoki fenyők: |
| így hallgatják a rögök közt a gyors |
| esőpatakként elfutó időt. |
|
6.
| Látom viharfogó szálfáidat, |
| csörtet a száraz bozótban a szél. |
| Eliramlott az áradt ifjúság: |
| a gödörkútból kiapadt az ér. |
|
7.
| Messzire nyúló rozstarlók fölé |
| koszorúd borul, mint az éjszaka, |
| és sok évnyi csöndességből |
| szobámba dördül haragod szava. |
|
|
