Megismered a bűnt

Nem ismered a bűnt:
ez a gyermekkor rózsakapus kertje.
Lobogva szaladsz át a kapun,
pucéran hasalsz a dália-erdő alatt.
De megismered a bűnt,
megkóstolod a jóvátehetetlent.
És eszed a bűnt
és iszod a vétket
s reggeli gondolataid gyökeret vernek,
leveleznek és kifakadnak,
de akkor még boldog vagy:
kívül csupa gyönge virág
és belül csupa tüske.
És eszed a bűnt
és iszod a vétket
és a homlokod ellepi,
a tarkód beborítja,
a lágyékodon kiüt:
a hátad végigönti
és belül csupa tüske vagy
s kívül is csupa tüske.
De akkor még boldog vagy,
mert a rigó torka nem sajog,
a nap lövelli a sugarat
és selyemharisnyában járnak a rétek.
De eszed a bűnt
és iszod a vétket
és az eget is átböki,
a kút vizében is ott nyüzsög,
az utakat is föltöri,
tüdődből, májadból meredez,
tenyeredből, melledből áll ki:
az egész kerted telidesteli tüske.
S mikor az angyal fölemel,
ropog a tolla,
dűl a vére,
szakad a vére.


Hátra Kezdőlap Előre