| Sokkal jobban szeretem ezt a földet, |
| mióta elkeveredett benne apám és anyám. |
| A fölbolydult por: apám és anyám. |
| Széles, fölvágott kocsiút, |
| kiszáradt hínáros vizesárkok, |
| és a hályogos messzeség: eggyé lett velük. |
| orgonasövény szájukkal zörög. |
|
| Azt mondtam eddig: anyaföld, |
| az omló és füves gyöp: asszony. |
| Azt mondtam eddig: hazai rög, |
| de most a sárgás barázdák |
| a talpam alatt: apám és anyám. |
| A csontos agyag repedezik alattam, |
| törik a mézszínű göröngy alattam. |
| kibontott-hajú naptól szőke minden. |
|
| Sötét krisztus-tövisbozót alatt |
| hófehér kutyakoponya vakít. |
| Kerékvágás egy halmon: elesett katona |
| halántéktól szájig hasított sebe. |
| a szél meg a villogó levegő |
| és szétterpesztett, lompos szárnyain a por. |
|
| Kiszikkadt vadvizek homályos |
| sötétzöldje: vad szemedtől támolygok, apám. |
| Egyetlen összeaszalódott meggyszem az ágon: |
| fogaim közt föltámadó anyám. |
|
| Kabátig-érő kórók között kiáltok: |
| minden rét, rozsdás tűzfal |
| visszavág: kiket keresel? |
|
| A krizantin tömött illatában rájuk ismerek. |
| Homokszemekben bőrük pórusaira |
| A parasztgyerek és a munkáslány itt fekszik: |
| Sűrű, zöld rozsvetésekből |
|
|
