| Ferencvárosi szél: vakolat-verő, |
| macskaköveket élező porfelhő, |
|
| vonat-pernyét lecsapó kamasz-tenyér, |
| mikor a mozdony a minden vasával síró hídra ér. |
|
| Belekapsz és sovány nadrágom összehorpad, |
| arcomba dobod az átszállókat, |
|
| mint egy sértést, pedig csak játszol velük. |
| Mit tudod te, hogy a gyerekkor elrepült, |
|
| mit tudod: te arra nem emlékszel, |
| mikor én itt először néztem széjjel |
|
| a kigombolt-nyakúak között, |
| a bérházak és hajnalok között. |
|
| Ferencvárosi szél, már én se tudom, |
| hányszor vártam vonatra a Vágóhidon, |
|
| hányszor szórtad orromba a vágóhidak |
| felől sodort vér- és korom-szagodat. |
|
| Te borzoltad a hajam, mikor, unott diák, |
| szakadt füzeteim cipeltem a Haller-téren át. |
|
| Itt vert a háború. Itt hasaltam egy pék előtt, |
| míg az utcára árnyékot húztak a bombavetők. |
|
| Itt éheztem, itt villámlott rám a 45-ös tavasz, |
| s azóta is naponta te simogatsz, |
|
| viharos lény, igazi gyár-szagú, |
| csillapíthatatlan történelem-tanu, |
|
| te szaggatott, nyugtalan lélek: |
| hivhatlak-e semminek, szélnek, |
|
| mikor harminchárom évem felét te keverted el |
| a munka és a hit füstfelhőivel, |
|
| káromkodós hang: ki vágja szemembe |
| a mindennapi igazságot, ha nem te, |
|
|
