| Mindegy, mit eszel, mit iszol. |
| Lobognak fölötted égi házak, |
| Jobb a nyakadon fölhajtott kabátnak, |
| jobb gőzölögni csak, mint a víz, |
| mint az illat, mint a kenyér. |
| Kiálts, a világosság árad! |
|
| Kiálts az ismeretlen hegy alatt, |
| utat keresel rá minden éjjel. |
| És néha nő-arcú lesz a hegy, |
| zöld szem és hosszú száj nevet, |
| de nem találod a följáratot, |
| csak járod körbe-körbe minden éjjel, |
| s mintha sánta volnál, úgy szégyelled magad, |
| mert az lett a hegy: óriási szégyen. |
|
| Szégyen, hogy mindegy, mit akarsz, mit szeretsz, |
| az égi koponyák kinevetnek. |
| De te a rongyos mezőkről jöttél, |
| tudod, még virágzó meggyfa is lehetnél, |
| és mezítláb, kabátod lerohad, |
| jársz és kiáltasz a mohos hegy alatt, |
| míg a köveket is megrepeszted. |
|
|
