| Vannak magyarok, szikkadtak, tiszták, |
| mint a cserepes agyag a Tiszaháton. |
| isszák magukat a koszos állomáson: |
| isznak a havas Don-kanyarra, |
| isznak a tábornok arany váll-lapjára. |
| Vannak magyarok: hat ujjal |
| és fogastul jönnek a világra. |
|
| nem a tatárszagú Ázsiában, |
| mégse hisznek a szent bálványokban, |
| Kaszát egyenesítettek, voltak |
| fekete-csimbókos szörnyetegek, |
| locsogó vérükkel öntözték |
|
| tótul, zsidóul imádkozott: |
| dűlnek szájukból a kiskunsági homokviharok, |
| Duna-folyású ekloga-sorok. |
| Együtt mennek a hősökkel, |
| nyavalyásokkal a történelembe: |
| vannak magyarok: úgy tartják a világot, |
|
| Ártatlanul lesik az arcát: |
| sír, mosolyog, eliszonyodik? |
| Nem engedik kiszedni a kezükből |
| Hallgatásukban rejtegetik |
| az elsodort parti fát, asszonyuk jajszóit, |
|
| Nem volt késsel vágható kenyerük, |
| emésztődéseiket hordták a malomba. |
| Koponyájukban most az üres hold |
| süti a villódzó sebhelyeket, |
| port, füstöt, kitört ablakokat. |
| az öröm menyasszony-kárhozat, |
|
| lemondás és elrontott ünnep |
| minden nap-villás reggel. |
| Fölkelnek az ágyból és belebuknak |
| a sírba gimnázista-fejjel. |
| Fölfalják az idegen zászlókat |
| vagy meghíznak, mint a szolgák. |
| Vannak magyarok, rég tudják, |
| hogy ahol élnek, szeles ország. |
|
| A csúcsos, menetelő jegenyék zajából |
| kihallják a pontos muzsikát, |
| házuk előtt éjféli időben |
| csapatostul tutulnak a kutyák. |
| Becézik ezt a kis földet, hazát, |
| és fülük mellett eleresztik a szót. |
| Vannak magyarok, várnak, szédülnek, |
|
| A tegnapért eladják a mát, |
| De vannak magyarok: István királyra, |
| Nem fogadják meg az anyai szót, |
| vaskarikákat ők csinálják. |
|
|
