| Mikor fehér tested legelőször láttam, |
| nem hittem a tűz áldozatában, |
|
| csak a kövekben, sötétségben hittem, |
| rozsdás ágak: emlékek közt lebegtem. |
|
| Ahogy rámdűlt mészkő-fehérséged: |
| halott bámult holdon ellenséget, |
|
| bálvány nézett leölt lánygyereket, |
| fejetlen kócsagot, repedező hegyet. |
|
| Nem hittem se húsban, se kenyérben, |
| nyakamnál fogva lógtam üres szélben, |
|
| lent vonított a folyó, sárba-lökött szellem, |
| bűneim végén, teelőtted függtem. |
|
| Hoztam esőt, galambot az égen át |
| és véres inget, apám gyerekkorát, |
|
| hoztam búgó, megvakító napokat |
| és kardot, lókoponyát, cserépfazekat, |
|
| és idegeket, leszakadt drótokat, |
| karóba-húzott, szenes magyarokat |
|
| s te hoztál berúgott oldalú citerát, |
| verik este, verik a szekerek, a fák; |
|
| tankok csattognak a szíveden, a szívemen, |
| éljen a legiszonyúbb történelem; |
|
| éljen a tűz keresztfája, az odaadás, te árva, |
| fehér tested tündöklése, füsthalála. |
|
|
