| Szükségem van a boldogtalanságra, |
| homokba rakott acélcsapdára: |
| a szabadulásért leharapom a lábam. |
|
| Azt a fagyos síkságot nem látta senki: |
| a fehér fényt ott nem látta senki. |
|
| Szükségem van a verem-magányra, |
|
| tükör-éjszakának kell lenni. |
|
| Szükségem van a védtelenségre, |
| széteső házak recsegésére, |
|
| parton hegyesedő halcsontvázakra; |
| mocsárból agyaros hüllők. |
|
| Szükségem van az erdőből nyíló szélre, |
| bőgjenek az emberré változott szarvasok: |
|
| nem a férfi és nő gyönyöréből vagyunk, |
| nem szédülünk el, ha vöröslik a hold. |
|
| Kis meszelt templomok helyett felhőkarcolók, |
|
| szükségem van a teljes dühre, |
| kőbalta-ökölre, mikor lecsapok. |
|
| ujjam hegyétől a fogamig. |
|
| háromszáz méterre a tenger alól, |
| egy tanya falából a kvarcszem |
|
| Hátam nyárfateknő, zongorahúr karom, |
| a városok fölfalják a sivatagot. |
|
| A kicsapongás szúró fájdalom, |
| a göcsös fa-arc szúró fájdalom: |
| meszes szikla-kard hasit. |
|
| gerincem pattog, vérem sápadtabban |
| gyöngyözik reggelről-reggelre. |
|
| Én kérlelhetetlennek jöttem. |
|
| ki az angyalt széjjeltépi, |
| egész éjjel kiáltoz a vizmosásban. |
|
|
