|
1.
| A régi szeretők mind átkozottak. |
|
| Mert elhagytak, elhagytam őket, |
| mert mások voltak, mint anyám méhében láttam őket. |
| Ne csókoljon meg szájával a föld, |
| ne nyíljon arcotokból orgona. |
|
2.
| A sötét tömb-hajatokat, azt siratom, |
| az egyszer simogatott, ősz hajatokat, |
|
3.
| mért hagytál a többi fölfegyverzett nőre, |
| Kihez visszamehetett a fiú, |
| kivel együtt álmodhatott a fiú, |
| ott vagy az elmosott poharak között, |
| a konyhaszekrény meghasadt háta mögött, |
| üresek a rézkapcsos bibliák, |
|
4.
| Éva azt mondta: én vagyok a te szemed; |
|
5.
| Kabátom alól piros harisnya röpül, |
| parfőmmel leöntött könyv; |
| szoknya-kelyhet kap föl a mozdulat, |
| a melltartó a nap előtt lóg, |
| sziklákon a zöld esernyő; |
| a szélben harisnyakötő gombjai villódznak, |
|
6.
| Kik befogadtatok, megszültetek, |
| megetettetek engem a földdel, |
| megitattatok a folyókkal; |
| szemem, orrom, fülem, nyelvem, ujjaim teremtői, |
| hol hallgatjátok a kő lélegzését? |
|
7.
| elveszített utak, esők, félholdak, házak, |
| elveszített ingek, országok, kisfiúk, kislányok, |
| beszakadt alagutak, megnyíló szigetek, |
| kígyófejek a sötétségbe fagyva! |
|
8.
| az éjszaka szélére anyám, |
| te világítasz nekem ellobogva, |
| te mutatod fölemelt tenyérrel a sorsom, |
| fehér madár, fehér zászló, |
|
9.
| Körmötök éle volt a legjobb, |
| hónaljatok bodzaillata, ezüst-nyálatok, |
| teljesen szétpattant szemetek, |
| az odaadás ajtajára szögelt karotok. |
|
| a szemetekből kizúduló erdő. |
|
10.
| a fogakra száradt ajkakat figyelem, |
| vizen át, fölszakadt városokon át. |
|
| A régi szeretők mind átkozottak. |
|
| Ha éltek is, meghaltatok, |
| régi papírok, cserepek közt, |
| mellémbújtok az elsüllyedő ágyon, |
|
|
