| Ne csírázzon ki semmi a csöndben: |
| akkor jönnek a földalatti pofák, |
| gyökérből-kibújók, gödör-szellemek, |
| a kétszájúak és háromszeműek, |
| éhesen kapkodnak a fejem után, |
| szótlanul vigyorognak, várják, hogy |
| behúnyjam szemem és lássam: |
| a homokon vándorolva, csenevész fán |
| és a férfi a nő lombja lett |
| és az asszony a párja ágainak |
| hajtása: gyökéri elragadtatottság |
| és egykedvűség testvérisége. |
| egyedül-maradottság fagya; |
| ne csírázzon ki semmi a csöndben, |
| mert akkor jönnek a kötél-emberek, |
| gáz-emberek, gyógyszer-emberek |
| és a torony-ablakából-lelökő-emberek, |
| csak ne legyen csönd és sötétség, |
| ne induljanak meg ellenem |
| a veszettkutya-agyarú kerítések, |
| ne susogjanak a kisült napraforgók |
| tűzről, hátamon végigsikoltóról. |
| Láng szisszen föl, a fehér hamu közeledik: |
| taraja magasodik az ajtóban, |
| felhői felém göndörödnek, |
| magukkal ölelnek a tűzbe, |
| a tébolyult, beteg szabadulásba. |
| Egy robbantás, egy szégyentelen üvöltés |
| csak a magam vérének árapálya, |
| szél zörgése csukott ajtón, |
|
|
