|
1.
| Húzasd csak azokat a hegedűket, |
| csellót, brácsát; szúrd rá |
| annak a négy feketébe gombolt, hosszú |
| fiúnak szívét a vonókra; vedd ki tüdejüket |
| a mellkosarukból: muzsikát akartak, |
| hát most muzsikáljanak a vesszőjüktől |
| a halálfélelmükig, véres aortájuktól |
| az elefánt-fülükig; most csak muzsikálják |
| magukat vissza a születésükbe, az első |
| sejt-lüktetésükbe, az első proton-robbanásukig |
| vissza; lihegjenek a lassú, nehéz dallammal foguk |
| között, szorítsák és eresszék el a komor hangot, |
| a fölcsapó magasságokat, zenévé izzó szüneteket, |
|
2.
| hadd káromkodjak, hadd hálálkodjak, csodálkozzak, |
| hadd követelőzzek én is, a dobhártyátlan, |
| a zenei vadember, az ámuldozó állat, |
| hadd nyíljak és zöldelljek-duzzadjak, |
| hadd ordíthassam végre neked: |
| szerettelek mindig, de most szerelmi |
| őrületben vagyok veled, és Jézus, Buddha, |
| Zarathusztra annyit se ér nekem, |
| mint bokorra akadt papircafat, |
| most a nők kidobhatják mind a két combjukat |
| a szemétégető-telepre, rárakhatják a hulladék |
| tetejére a mellüket: nem nézek oda, |
| most a fülemben, a fülemmel élek, |
| veled beszélgetek, sírok, hullámzok, |
| mint a születés a kibontakozásba, fölserdülésbe, |
| mint emberi lények a céljuk céltalanságába, |
| mikor végre gondolkodnak, üvöltenek |
| és összegyúrják magukat aranyból, |
| agyvelőből, férfitejből, és ugranak, |
| táncolnak rögtön erre a zenére, |
|
3.
| mert Beethoven van, Beethoven |
| megölhetetlen, ő a legvérmesebb földöntúli kísértet, |
| a legföldszagúbb szellem, a leggyermekibb játék, |
| jön és vonósainak kezével fölépíti a mindenséget, |
| előhozza anyámat a boncterem tepsijéből, |
| ide ülteti mellém a hegyoldalba |
| sütkérezni, imádkozni Szűz Máriához, |
| teliholdhoz, esticsillaghoz, |
|
4.
| most nem kellenek a filozófusaitok, |
| költőitek, prófétáitok, – mondja Beethoven |
| ezeknek a szomorú, sovány legényeknek |
| ujjaival, könyökével, térdével, – |
| mert én ezzel a gyötrelmes, boldoguló hanggal |
| függőlegesen viszlek föl titeket a mindent-látás |
| és belátás toronyházára és lezuhanok |
| veletek kényelmes falansztereitek betonjárdájára, |
| hogy szétloccsanjon szendergő délutánotok, |
| összemorzsolódjon a hitetek-képzelőerőtök |
| és ne tudjatok többé semmit, ne reméljetek |
| többé semmit, csak engem meg az én vonósaimat, |
| az én elhalkulásaimat, fölbúgásaimat, |
| háromhangú érveimet, teremtésem alakzatait, |
| e se nem anyag, se nem szellem |
|
5.
| sorsokat és akaratokat, szerelmeket és fölismeréseket, |
| sírásokat, megvilágosodásokat: semmire se |
| hasonlítanak, amiket időtök kezdete óta |
| magatok körül láttok, tapintatok és leromboltok; |
| és másból törvénykezek és magyarázok, |
| más kapukat nyitok, más fájdalmakkal hasítok belétek, |
| más pusztítással fenyegetlek, mert megöllek |
| titeket: a zene nem az öröklét országa, |
| nem az időtlenség folyója, hol akármeddig úszhattok, |
|
6.
| döntenetek kell, míg ezek a fekete-fehér urak |
| szemüket a kottába fagyasztva, hegedűjüket, |
| csellójukat, brácsájukat egybe-növesztik |
| a karjukkal, medencecsontjukkal, halálfej-állkapcsukkal, |
| mint holmi kiöltözött, jólfésült sáskák: |
| azt akarom, hogy fölfaljanak titeket |
| s föl is zabálnak házastul, gyerekestül, |
| tudományotokkal, terveitekkel, autóitokkal együtt, |
|
7.
| élsz, élsz, Beethoven, elevenebben önmagamnál, |
| ilyennek képzeltelek és akartalak, |
| ilyen szerelem-testűnek és salaktalannak, |
| ilyen szikrázónak, melengetőnek, reszketőnek, |
| ilyen szeretőnek, ilyen belsőnek és külsőnek, |
| mindent-elvevőnek, mindent-megosztónak-megsemmisítőnek, |
| s hiába, hogy nekem is vannak szavaim a kőre, |
| félelemre, éjszakára s én is ki tudom mondani |
| a szabadság véremből ki nem ontható indulatait, |
| nekem is vannak karjaim a kicsik, nagyok, |
| fehérek, sárgák, feketék, vörösek, barnák testvériségére, |
|
8.
| de te csírázóbb vagy, burjánzó-emberibb, |
| szekszuálisabb: beszéded érintés, |
| beszéded levetkőztetés, égő füstáldozat, |
| birkózás az angyallal, öröm-sikongás, |
| egy végre halandó isten foga, nyelve, |
| szája zeng, remeg, sír, csattan körülöttem, |
| fölöttem, bennem és én egyre inkább az vagyok, |
| aki vagyok, ahogy ütéseitől elterülök. |
|
|
