| Szürkületre nem jön reggel, |
| estére nem száll virradat, |
| most éjfél felé másznak a mutatók, |
| nyílik a sötétség murvás szárnya, |
| terül Európára hosszú árnyék, |
|
| És megölik egymást a harangok, |
| elrágja virág a virágot, földrész a földrészt, |
| csak lángot szülnek a templomok, |
| Krisztusok, Mohamedek, Buddhák hiába kuporognak |
| a bölcsesség pusztájában: |
| nem gyűlnek tanítványaik, |
| nem nő tüzes nyelvük a sötétség ellen, |
| nap-zuhanás után nem ömlik ránk a hajnal, |
| de az éjszakai undokságok: |
| vér és halva kipréselt magzatok sokasága |
| az undor önmagunktól, ivadékainktól |
|
| és szurok-zsákba öltözik a hold, |
| nem nyitnak májusi liliomot a Máriák, |
| az angyal nem jelenik meg Máriának. |
| És sírhatsz, anyám-föld: elviszik a fiad |
| elvonszolják az ártatlanokat, bűnösöket. |
|
| fegyverek, káromkodások hiába csattognak. |
|
| Por, törmelék lepedéke az arcredőkön, városokon, |
| anyaméheken, szent szavakon: |
| a szépség meghal a repesz-tüskés ajtófélfán, |
| kutyák szemében, festők ecsetén. |
|
| És nem tudjuk, mikor van éjfél, mikor tavaszidő |
| mikor a szerelem évada, mikor a bujaságé. |
|
| Mert elözönlenek a gépek, |
| géppuskák, rakétaszárnyas cápák, |
| szín nélküli napok, holdak fekszik meg a belünket |
| és nem tudjuk őket kiokádni |
| csak epénkkel, májunkkal egyetemben. |
|
| A hánytorgásban hasztalan igyekszünk |
| meglátni az első tiszta madarat, |
| meghallani az első hullám jelét a parton, |
| midőn ott úszósziget köt ki új magvakkal, |
| újfajta állatokkal, igékkel. |
|
| Akkor majd énekel a part, |
| énekel megmaradt csontunk |
| és vesszük a kenyeret és a húst, |
| vesszük a forrásvizet és adjuk egymásnak, |
| mintha újra-öntött volna az ősöreg nap. |
|
| és azt feleljük: ember és szerelem. |
|
| De most esteledik, most éjszaka jön |
| szúrós füsttel és ágyukkal, |
| repülőkkel, titkos kábelekkel. |
|
| Zűrzavar, testvéreim, zűrzavar! |
| Ne higgyétek, hogy erősek lehettek, |
| gyarlók lesztek és megadjátok magatokat, |
| hogy mentsétek a mai napot |
| és eláruljátok a teljes-időt. |
|
| Mert most éjszaka jön, éjszaka, éjszaka. |
| Végét, arcát nem mutató sötétség |
| a szátokban, országaitokban. |
|
| Meneküljenek vagy maradjatok: mindegy, |
| népek egymást kisértő fiai. |
| Sírjatok vagy öldököljetek: mindegy; |
| a gépek és üresség legyőztek titeket! |
|
| mondtam: nem látjuk, hol kell megállni, |
| most fölbukott a hajó, fordul bele az éjszakába. |
|
| Jaj nektek, utasok, jaj nekünk, |
| fény-szeretőknek, gyerek-szeretőknek, |
| a mindenség tiszta világítótornyait áhítozóknak. |
|
| Ó hát senkise húzhat vissza minket |
| az éjszaka agyarától, gyomrából? |
| új törvényeket elménk üregei? |
|
| És mondja a szürke fák, olaj-taknyos fák kérgében egy hang: |
| éjszaka ragad rá sűrű bolyhával |
| agyakra, földekre, barátaim, anyám. |
|
| Bebábozódva, penészben, mérgezetten, |
| várakozzatok, minden emberi remények, héj-alatti rügyek, |
|
|
