| az a mocskos bőrű tenger. |
| | Hogy ordítozott az ablakunk alatt, |
| | köpdöste a nyálát, mint egy elmebeteg! |
| újra és újra nekirohant a homoknak, a cölöpöknek, |
| | neki az érzéktelen öbölnek, |
| | megpróbálta fölébreszteni |
| | a vonagló, acsargó húsú őrületet. |
| Órákig kábultan hallgattam, |
| | az ablakok nyöszörögtek a lökésektől: |
| | micsoda kilövellhetetlen mámor! |
| | Öt méter magasra ágaskodó |
| | hullámok egymást fölülmúló |
| | Éjfél után már belefáradtam, |
| undorodtam a mindig ugyanakkora vágyban |
| | fölugró viz-szörnyetegtől: |
| | egész éjjel dörömbölt a mellkasomban. |
| Az égen ugyanolyan mocskos-bőrű felhők, |
| amilyen hullám-bikák a föld combjait |
| | huszonöt évszázada partraszálltak. |
| Már szégyelltem saját sóvárgásomat, |
| | reménytelen, mint a tengeré. |
| | az a hülye, az a vak tenger? |
| | Fölharsant és nekilódult újra, |
| | még mindig teljes erővel, |
| | barom-módra tébolyodottan. |
| Már a májamban is hullámoztam, |
| | Mi lesz, ha nem áll meg a tenger, |
| | és örökre sötétség zuhogtatja szívemet, |
| | földrázkódás és hullám-üvöltözés? |
|
|
