| | tél vége lehetett, együtt kerestünk |
| | egy kopár, leégett bokrokkal ellepett |
| | csak egy vöröses, hámlókérgű |
| | A szél hideglelősen fújt. |
| a magas, szikla-vállú asszony arcát: |
| | rácsapódott az éjszakából kiszakadt |
| | Bebújtunk a vörös fenyőágak alá, |
| | a csupasz, kormosra-égett |
| | szerelem előtti szerelem! |
| | A felhő-suhanások titkaival |
| | Szavai fém-zizegéssel ömlöttek az időbe, |
| a magasságban: égitestek. |
| Már nem érhettem el tovapörgő, fekete csillagköd-haját, |
| | nem simogathatta meg lehúnyt, |
| | alattunk fehéredő hegycsúcson a fenyők, |
| | hol álmunkban megteremtettük egymást, |
| | fénylő segélykiáltásaiba. |
|
|
