| Az a hegedű meg a zongora! |
| | Visszaadta nekem az elnémult, |
| | A vonóról a húrt is foszlányokra |
| | száll föl a Clair de lune nő-arca. |
| | Miért nem figyeltem eddig is |
| | a holdfényére? Tudom, már sose |
| gyógyulok meg, de legalább fölismerem |
| | ami már csak ebben a hold-arcban |
| | a sírás a fiatal hegedűs egész testében. |
| | A hold-remegtette, idő-áztatta dallamon |
| | egy tekintet közeledik felém. |
| nem sütött, milyen régen nem nyílt |
| | rám a nyár repce-szempillája! |
| | és frissen-bimbózó vadribizke-bokrok |
| | Az a tekintet még közelebb ér |
| | a hegedű meg a zongora ünnepe |
| | a te szakadékos szívednél. |
|
|
