| | Merő sötét lett nyár óta. |
| | Már csak virrasztunk, teázunk, |
| | mint egy Dosztojevszkij-regényben. |
| | Ez már a megtanult szabadság |
| | vagy csak most kalapálja szívünk |
| | azt a jégcsapos pillanatot, |
| | amit csókkal se lehet leverni? |
| | milyen a kétségbeesett szerelem, |
| mikor annak, kit elvesztettünk, |
| | Ellenségünkké csúfulnak a tárgyak: |
| | a bögre meg a kanál, ahogy |
| | idenyújtod, fölsütő szemekkel, |
| | testvérien. Majd ülünk még itt |
| és bebáboz egymás jelenléte, |
| | csakhogy előrebillenő melleidben |
| | ott bolydul még az erdő Évája. És ha mosolyogsz |
| a parti sást döngető víz hullámaként |
| | át-átcsap rajtam valami, amiről nem is |
| | tudom: pusztító gyöngeség |
| | vagy egy csecsemő őrülete. |
|
|
