| Istenem, te adtál nekem verset, |
| | a te mély, sáros folyóid, |
| | neked az örömöket: én a te |
| | virág-fáklyás vőfényed vagyok ebben a nagy |
| | az én vér-tisztító éjszakám, |
| | össze nem tévesztjük egymást: |
| suvadásos hegyek fölött, emberi mosolyon, |
| istenem, csak te maradtál nekem |
| még nagyobb kérdező szemnek, |
| | még mohóbb csodálkozásnak: |
| | az óriásvárosok emberfej- és neon-apokalipsziséből |
| megmenteni. Én ártatlan maradtam: |
| | küldj agyamba káprázatokat: |
| | táncoló-fényszoknyás napkorong |
| lehetsz elégő recehártyáimon. - |
| | Én nem leszek másfajta hal, |
| | véres oldaladról és hasadról. |
|
|
