Csak a zenét

Csak a zenét, csak a zenét,

csak a zenét szíveled még,

mert tél van, tél van s te a

parazsas, nefelejcs-kék

egeket szeretnéd.

Mert tél van, tél van s te a

hangok hab-futamába

úgy hajolsz, mint a Duna

vizére az árva,

szomorú nyárfa.

Szomorún s árván vársz te is

tél végén, tavasz előtt,

s nem a pincédben,

de, ami leverőbb,

legbelül nincs tüzelőd

csak a zene, csak a zene.

Minden nyomorék este

itt melegedsz, kuporogsz

a borszín-árnyú, zsenge

hangokba beleveszve.

Beleveszve, beleigézve

lángjukhoz egyre simulva,

mintha ez a csengés-zengés,

táncolás a fagy durva

képére tavaszt húzna.

Tavaszt, tavaszt, aminek föl

kell törnie mostmár, tudod,

ezt a vaskos jégből,

bánatból vert lakatot.

Ezért csak ezt hallgatod

csak a zenét, csak a zenét,

csak a zenét szíveled még,

mert a télnek vége s te a

parazsas, nefelejcs-kék

egeket látni oly régen szeretnéd.

Hátra

Kezdőlap

Előre