| Menekülni: de mitől? Magamtól? |
| Szégyeneimtől, szomjúságomtól? |
| Menekülni, de csak magamat pusztítva, |
| magamat hurcolva akárhova, |
| bármilyen földre, vízmosásba, |
| bárkinek káprázatába, combjai közé. |
| Megfutással felelni a futásra, |
| menekülni hónapokig, évekig, |
| míg leszaggatlak magamról a megvetés tüskéiben? |
| Meneküljön, kinek van menteni valója, |
| nekem csak lázaim vannak, |
| csak igézetek és mozdulatok, |
| csak jövőm van, jövőm volt, |
| te voltál, indulataidban forgó; |
| minden hús- és testvér-összeforradást |
| az első egymáshoz-lökő csodálkozásig, |
| mikor még nem kutattuk át egymást, |
| csak átvilágítatlan testünk |
| igért földet, megkapaszkodást |
| a tengerből, légüres térből kitántorogva, |
| a szavakat és a test ellenkezéseit, |
| elragadtatásait odavetve, |
| arcot, beszédet cserélve, |
| hogy átjuss önmagadon, eljuss az idegenig |
| kinek anyasejtedből sincs már |
| a húsában, ki előtt nem állhatok meg, |
| mert ismeretlen a bőre, párolgása, |
| mert más képe vetül ábrázatára, |
| visszahőkölök én attól, menekülök, |
| van előttem futni lapály, |
| a kétségbeesés egész országa, |
| és ugrok és visszafordulok: |
| menekülj te, menthetetlen, |
| menekülj te magadtól, tőlem, |
| de nem menekülök. Nem tudok. |
| A szél nagy ütésétől kitörnek a fák. |
| Kettéhasadnak, lezuhannak, |
| elmenni nem tudnak. Itt még |
| Megáll a nap, a madarak megtanítanak |
| Itt még tudom, ki vagyok, |
| távoli, meg se hallható zenékre |
| figyelni. Előlük fussak el? |
| Előled? Itt akarom megérni |
| szétmorzsolásomat: saját földembe, |
| saját forrásaimba visszafolyva; |
| itt maradok; gyávaságomat |
| az első éjszaka rémület-hullámában, |
| de már égett a tűz, és benne én, |
| lángoló vállal és vesével. |
|
|
