| Hosszú időt adtál a szeretetre, |
| eltéphetetlen láncot a kutyának, |
| kit az erdő legmélyébe kötöttek |
|
| hosszú időt csaholásra és lánctépésre, |
| csak vérzik és fáj, kicsorbul |
| rémképeken, lerághatatlan esztendőkön, |
|
| véres gazdai szellem: kiásnánk mi |
| akár fogoly-tartó fánkat is a letaposott, |
| szagos földből, kikaparnánk mi, |
|
| cibálnánk végig az erdőn, |
| mállott kabátodat fogunkba kapva, |
| nyomodat vésve, iszonyú fekete vonalat, |
| végig a városok aszfalt-tenyerébe, |
|
| de te nem mozdulsz, nem szólsz: |
| leteszünk sírva és megint |
| csak kaholni lehet: tépni a láncot, |
| éhen és szomjan dögledezve. |
|
|
