| a tél felleg-ravatalát letépjük és magyarul |
| dicsérjük a tavaszi nap-kakast, |
|
| karvalyos őr-szellemeinknek |
| a rügy-kiáltó vadgesztenyék tetején, |
|
| nektek, kik fölfújtátok koponyátokat, |
| mint böszme, nyuszifüles léggömböt, |
|
| a parancs-meggondolóknak, a fullánkosoknak |
| szentgyörgyi nyereg-magasságukban, |
|
| most újra lobban a veszélyre agyunk, |
| a vonagló giliszta-gyújtózsinórt eltapossuk, |
|
| az ítélet-tagadóknak, a mindig keveseknek, |
| csak az ő ekéjüktől hasad föl a mi szívünk, |
|
| a vezér-csákós lovasoknak, János jelenéseiből kivágatóknak, |
| nézzük, és szemükben vér-hernyós rózsa, |
|
| a patak-kezűeknek, a történelem |
| mocskos térképeit paskoló Ágnes asszonyoknak, |
|
| legyezőként virul szét bennünk a húsvéti fény, |
| félretaszítjuk sírunkról a homokkő-sorsot, |
|
| a magatokra virágzott húsnak, |
|
|
