| | hogy mosom, villogtatom a fényben |
| | vállig ostorozó fekete hajamat, |
| | kosárfonóvesszőként meghajló |
| | mazsola-érett mellbimbóimat, |
| a szoknya alól kibuggyanó |
| | A fákat, az eget befehérítette |
| egymásba-akadt nagy pelyhekben esett, |
| | Hosszú, nagy szemérmem megnyílt, |
| | és türelmetlen, kétágú folyó csapott ki |
| | a másik északnak tajtékzott, |
| | Akkor röpültél be a fekhelyemre: |
| | beterítettél a szárnyaddal, |
| csőröddel a számat kerested |
| | nem hittem, hogy olyan puha, tapadó lehet |
| | csók volt, amiben összevillámlottunk, |
| | ember és állat között elolvadt a határ |
| | fekete hajam gyökérfonadékát, |
| hanyatt terültem az ágyon, |
| | mintha még egy lény rugdalózna, |
| | tüdőm, csuklóm, torkom és szívem |
| | egymás után szaggatták le |
| | mellemről, szeméremdombomról, |
| | lassan széttártad: a dél elérkezett. |
| | fölharsan és zeng ölemben, |
| | szétpattanó sejtjeim orkánjában, |
| | combjaim fölhúzódtak és elernyedtek, |
| | mint lehulló hófalak a hegyekben. |
| | meztelen vállam, elájult, széles-csontú arcom, |
| | egy villanás kint, és bent |
| a húsomban, májamban: pillantásod megtört, |
| | kérő lett, gyöngéd, megadó. |
| | fiakat és lányokat, kik majd |
| elözönlik a szeles, nádas, bojtorjános síkságokat |
| | ölyü-szárnyuk tükrös-barna tollazata. |
| | Dulakodtál bennem és rajtam, |
| a lábujjamig végigcsókoltál, |
| | szépek a te folyókat-öntő |
| villamos ütésű a bőröd mindenütt, mint a közös vér íze: |
| | fákon, földrögökön átsurrogó vér. |
| | vagy csak reszketés, álom |
| a belém-merülő tűz és a szárnyaid alatt, |
| | látott téged fekete hajam áradásában, |
| | befüggönyözte az óceánokat |
|
|
