| | Mi is csak a „a halálunk után” |
| | hogy nem mondtuk el egymásnak |
| | sejtéseinket költészetről, |
| | Tudom, falkában lógnak rajtad, lábikrádba vájják |
| magánürügyeim mögé lopózkodom. |
| | ha nem vitatkozunk, hangunkat is fölemelve, |
| | lehámozhatóbbnak látszott: |
| | új nap fája új történelmet |
| és szavaink is tavasziabbak |
| | Azóta a nyár gödörbe zuhant, |
| | a paradicsommadár tollait |
| | az erdő szélére ledobott nejlonzsákban |
| | igéink éppolyan mozdulatlanok a szánkon, |
| | mint a századvég mérgeitől |
| | elpusztult halak a folyók partján. |
| | Európa saját kábítószereitől |
| tántorog, sápadó vérrel. Milyen jó volna egy éjszakát |
| | Talán rádöbbenthetnénk egymást, |
| miért rágta szét a művészetet a szabadság is, |
| | hogy a tiszta forrásból ivó |
| | csak a fogait kiverő ököl |
| | Kis, buta napok sodornak el egymástól, |
| | a te-se-szólsz-én-se szólok, |
|
|
