Hatvani bűvészetének emlékezetes hagyománya részletesen megtalálható A magyar Faust c. írásában (Néprege. = Föld felett és víz alatt. 44–66.). Az És mégis mozog a föld esemény sorrendje nem egyezik meg a novellisztikus, önálló feldolgozással. Ott arról van szó, hogy Hatvani diákkori szerelme, Veronka, nem várta meg a fiatal tudóst, míg az a külföldi akadémiáról hazajön, hanem férjhez ment egy derék házas-tüzes henteshez. Mire Hatvani hazakerült, Veronkának már egy négyéves és egy karonülő gyermeke volt. A professzor keserűségében olyasféle átkot mondott, hogy „vigye el az ördög”. Az egyébként ártatlan szitkozódás Hatvani esetében komolynak számított, mert az ördög neki szolgálattal tartozott, s az most is működésbe lépett. Egy nap „a hentes szokása szerint a piacra menvén, felesége kenyeret dagasztott, s azalatt kis csecsemő fiát a négyéves kisfiúra bizta, hogy ringassa. A kisgyerek sirt. A nagyobb gyerek gyakran hallotta a szülőitől azt a tréfás fenyegetést, ha kisöccséhez rossz volt: nem hallgatsz? Mindjárt elvágom a torkodat! – Azt is látta, hogy az apja mily szenvedéllyel öldösi le a birkákat, s nagyon tetszett az neki. Ostoba gyerekésszel meg is tette; apja késével leölte kis csecsemő öccsét. Ekkor ijedt meg aztán attól, a mit tett. Rémültében bebujt a sütőkemencébe. Nem sokára jött az anya, befütött a kemencébe, s csak akkor vette észre gyermekét, mikor már az meg volt halva. Ekkor kétségbeesésében fogott egy kötelet s a fogasra felakasztotta magát. A hazatérő férj gyermekeit, nejét ily borzasztóan megölve látja maga előtt; abban a percben összerogyik és megszakad a szive.” (52–53.)

A városban nagy volt a részvét. Hatvani 10 arany jutalmat tűzött ki annak a diáknak, aki a legkifejezőbb sírverset szerkeszti. Egy Bóta nevű együgyű tógátus a nagy erdőn járkált, mikor az ördög hasonló, furcsa öltözetben hozzálépett s felajánlotta segítségét, csak azt kérte, hogy a diák három csepp vérével írja fel nevét egy papírra, s meglesz a jó vers. A vásár megtörtént. A névtelenül beadott pályázatok elbírálása után, a hülyének tartott Bótáé lett a győzelem. Ez az a distichon, amelyik itt latinul és magyarul (nem pontosan ugyanúgy, mint a mondai feldolgozásban) szerepel, s amely Jókai ott tett megjegyzése szerint „most is kibetüzhető még a nagypéterfiai ótemető egyik mohos sirkövén”.

Hatvani professzor a Bóta versén megérezte a kéngyertyaszagot; elővette a diákot, aki be is vallotta a vers eredetét. Mivel esedékes volt az ördög számonkérő látogatása, Hatvani azt a tanácsot adta az együgyű diáknak, hogy „egy hétig ki ne menjen a szobájából s az ajtajára írja fel e szót cras: holnap, s rajzoljon alá egy boszorkánylábat, a mi áll két összetüzött háromszögből.” Bóta így is tett. Az ördög eljött, de meglátva a felírást, elkotródott. Mindennap visszajött egy hétig, de mivel akkor is csak a felírás várta, „nagymérgesen egyet rugott a lábával az ajtóra s ezt írta föl rá vörös krétával:

Per mullom cras! cras cito dilabatur aetas

(A sok holnap alatt életed is lehalad.)

Ez órától fogva nem háborgatta sem ő, sem más szellem a diákot, ki élete fogytáig boldog maradt és ostoba.” (52–55.) – Ez a novellisztikus feldolgozás az És mégis mozog a föld első közlésének évében, 1871-ben jelent meg a Kisfaludy Társaság Évlapjaiban. – A históriát feldolgozta Jókai az Osztrák Magyar Monarchia Irásban és Képben c. sorozat Debrecenről írt cikkében is. (L. Magyarhon szépségei. Bp. 1956. 134–35. – Vö. még O. Nagy Gábor i. m. 219.) – Szerepel a Rab Rábyban is (58.).