Jókainak magának is volt ilyen kellemetlensége az előírt ruházat elhanyagolása miatt. Körösi László írta meg azt a történetet, még az író életében, hogy Jókai kecskeméti diákkorában legációba ment, s így jutott el a harkányi lelkészhez. „De nem volt tógája, s a pap nem akarta emiatt a katedrába bocsátani. A fekete attilás, nyakkendőtlen Jókai így mentekezett a vaskalapos lelkész előtt:

– Sajnálom, tiszteletes úr, de nem hoztam magammal más öltözetet. Úgy tudom, hogy magyar vagyok és nem római, engem tehát a magyar ruha illet meg. Ha nem méltóztatik a katedrába bocsátani, megyek tovább Siklósnak.

A lelkész engedett, s Jókai fényesen elmondotta elmélkedését… A lelkész nemcsak a főiskola tanárainak jelentette föl a hagyományokkal packázó ifjú Jókait, hanem a püspöknek is, ki a tógakérdést még tovább fujta, s az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztette. A közgyűlésen a vaskalaposok menten elvégezték, hogy ezentúl csak tógában szabad a légátusoknak katedrába menni, s erről a tanár urak kötelesek már a kiküldéskor meggyőződést szerezni” (i. m. 24–25.). – Az anekdotát Szabó László is felveszi a Jókai halála évében megjelent könyvébe (Jókai élete és művei. 62–63). – A magyar divatért 1859–60-ban is harcolt (98. k. 6–7; 100. k. 144.).