Az itt következő háromoldalnyi tájleírás kevés lényegtelen változtatással Északkeleten címmel megjelent 1884-ben, a Kilián Frigyes kiadta Magyar föld c. gyűjteményben is – nyilván annyira élethű tájleírást adott itt Jókai, hogy beillett egy olyan típusú kiadványba is. (Vö. Jókai: Magyarhon szépségei. Bp. 1956. 226–29, 252. – 100. k. 181.)

Buday Dezső más véleményen van. Szerinte Jókai keveset látta a „nagy természetet”. A szabadságharc bukása után következett tardonai bujdosása idején járkált sokat a Bükkben, s ezek az emlékek bukkannak fel később; az itt szerzett misztikus benyomások ismétlődnek majd regényeiben, így az itt következő lapokon is. (Jókai lelke. Nyugat 1925. 343.)

Mégis e részlet Jókai realisztikus törekvéseinek és tipizálásának érdekes bizonyítéka. Molnár József kutatásai szerint Korda folyót hiába keresünk az Északkeleti-Kárpátokban, Kordica nevű helység sincs. Helyileg és csak körülbelül jelzi Jókai, hogy a terület Galíciával határos, hogy a lakosság rusznyák – tehát ruszin, hogy a beiktatásra Ungvárról hoznak színjátszókat stb. Ezért helyileg a keleti országrészre kell helyezni. Ilyen megyék voltak akkor Zemplén, Ung, Bereg és Máramaros, ahova ezt a tájat illeszthetjük. Pedig ez a táj nem valóságos: Jókai képzelete szülte, de olyan reálissá tette, hogy valóságosan keressük a térképen.

Molnár József megállapította, hogy a regény idejében Zólyom megyében van egy Kordik nevű tót falu, s van Korda család, amelyiknek birtokos tagjai borosjenői előnevet viseltek, s egyik ága grófi rangot is kapott. A Korda névből alakította Jókai a Kordica helynevet a Keleti-Kárpátok Latorca, Laborca folyónevei mintájára s az ott ismeretes helynevek figyelembevételével. Ungban ilyen -ca végződésű helynevek vannak: Makovica, Ribnice, Sztuzsica, Turica; Zemplénben: Bosnica, Málca, Novaszdica, Szitnyice stb., s ezeknek a falvaknak a lakossága a XVII. századtól kezdve kisorosz, ruszin. Így keletkezett a kordicai uradalom, a hol 20, hol 22 faluból állónak mondott birtok központja. – Az Oltár is tipizálás: ilyen nevű hegység több is van az országban. Szerepelnek Ipolyi Mythologiájában, amelyet Jókai igen szeretett olvasni, jegyzetelni. Itt az ősi istentiszteletek hagyományait fűzi Ipolyi az Oltárkő nevű hegyekhez. – Jókai – bujdosása idejéből – jól ismerte az Örvénykőt Tardona felett, s a regénybeli tájba ennek a vidéknek a szépségét költi át. Növényzete is tipikus: nem föltétlenül kárpáti növényzet, hanem a megszokott növénynevekkel teszi valósággá a tájat.