Az Osztrák Magyar Monarchia Irásban és Képben tartalmaz egy hasonló leírást Abád(szalók) környékéről: „éjente alkalmunk volt gyönyörködni a távoli láthatáron pirosló hajnalderengésben, mely az égalját bevilágítja. Ennek a tudósok még nem adtak nevet, kereszteljük el aurora alföldialisnak. A nádas berket gyújtották meg, hogy a leégett bozót helyén őszi időre jó legelőt nyerjenek: az támasztja ezt az éjféli hajnalt. A vörös visszfényű ég csillagtalan; mig a sötét lapály tele van elszórt tűzfénnyel, a szerteszét égő pásztortüzekkel, – ez a csillagos föld.” (Tiszamenti élet. = Jókai: Magyarhon szépségei. 88–89.)