Ehhez a részlethez kapcsolódva utal Sőtér István a Csataképek Bárdy Imréjére és a Baradlay fiúkra, akiknek esetében – Jenőy Kálmánhoz hasonlóan – az idősebbek és a fiatalok között erős konfliktus támad. Közösek ezek a szereplők „abban a tragikus pátoszban is, mely tetteik önzetlenségét, mártiromságuk vállalását övezi. Ez a konfliktus és ez a pátosz bontakozik ki Jenőy Kálmán történetében, s különösképp a nádorral folytatott beszélgetés során. Bárdy, a Baradlayak és Jenőy a régi Magyarországgal kerülnek szembe – mégpedig annak a réginek nem is épp visszataszító, hanem látszatra oly bölcs, sőt, tetszetős, vagy alanyilag jószándékú érvelésével.” Amit a nádor mond Kálmánnak, Baradlay ugyanazokkal érvel utolsó órájában. (Jókai útja. = Romantika és realizmus. Bp. 1956. 428.)