A felsorolt írók nem könnyen azonosíthatók.

Elbeszélésszerző városi tisztviselő több is élt; a humoros adomák szerzője valószínűleg Frankenburg Adolf (1811–1884), akiről Jókai többször megemlékezik önéletrajzi írásaiban, s valóban volt is kincstári hivatalnok; szépirodalmi folyóirata az Életképek.

A hősköltemények neves költője nyilván Vörösmarty Mihály, ha nem is kilenc, hanem csak három fiú volt gondjaira bízva.

Az antológiagyűjtő egyetemi tanár nem más, mint Toldy Ferenc.

A tehetős földesúr meseíró minden bizonnyal Fáy András (1786–1864), aki ezer holdjából is eléldegél, de az első magyar takarékpénztárt is megalapítja.

A pár sorral lejjebb Kovászos úrnak, itt csak egyszerűen lumpnak nevezett szépirodalmi szerkesztő, a névközelség miatt is, valószínűleg Kovacsóczy Mihály (1801–1846), aki sok irodalmi vállalkozása során szerkesztette az Aspasia c. szépirodalmi folyóiratot. Nemcsak hogy neves munkatársai nem voltak, hanem önmaga is eléggé el volt látva emberi gyöngeségekkel (Pintér i. m. 5. k. 53., 769.).

Az itt leírt írói lakomáról Gyulai megjegyzi, hogy ezen „egészen a későbbi idők szinezete ömlik el” (Bírálatok 111.).