A Dorotheával folytatott beszélgetés visszhangzik Jókai önéletrajzi vallomásaiban is, pontosan így: „Belehelyezem magam az egyes alakoknak a kedélyhangulatába: iparkodom bennük élni. A gyilkosnak, az árulónak, a kéjencnek, a zsugorinak a lelki állapotját épen úgy a magamévá teszem, mint a szenvedőét, a kétségbeesettét, a haragos bosszuállóét. Ilyenkor ha családom tagja, vagy a legkedvesebb barátom háborgat is, rosszul esik…” (Negyven év visszhangja. 1883. – 100. k. 122.)

Én magamévá teszem alakjaimnak kedélyhangulatát. „S ez nem jár mindig gyönyörűséggel: vannak emberi indulatok, amik lelki egyéniségemmel antarctice ellenkeznek; a kéjenc, a gyilkos, a fösvény, a zsarnok, a szívtelen kedélyhangulatának szuggerálása fájdalommal jár… de nem tudok máskép írni s a képzelt alakok szenvedése könyekre fakaszt.” (Önéletirásom. 1895. 100. k. 150–51.)