Jókai korához képest helyesen látta a fejlődést a kapitalizmusnak iparra és kereskedelemre támaszkodó fellendülésében. Ugyanakkor viszont mások nem így vélekedtek. Kecskeméthy Aurél például ezt írja naplójába a regény keletkezése idején, 1870. jún. 21-én: „Pest szépítéséről nem lehet szó! Csak arról, hogy kereskedelme mindenképp előmozdíttassék. Dock, entrepotok, összekötő vasút, vámház, hajózás, ez kell. Szép Pest szemre, de lakálya kellemes – mint Páris vagy Bécs – soha sem lesz, sem fekvésénél fogva, mely a puszta szélét képezi a homok határán, sem pedig azért, mert életerejének forrása a kereskedelem, mely csúnya; gyapjú, zsír, bőrök, faggyu, kender, etc. szeméttel s bűzzel jár.” (Naplója. 1909. 263–64.)

Jenőynek ezt a vízióját – mint „a lélek vizionárius hatalmát” – más Jókai művekben is felismeri Zsigmond Ferenc (Jókai. 296.), s ugyancsak Zsigmond írja, hogy „már nem szeretet az, amit Jókai Budapest iránt érez, hanem szenvedélyes, rajongó szerelem; (a város) reformkori fejlődését igazi fővárossá lételéig s kulturális jelentőségét eposzi arányokra eszményíti” (Jókai és Debrecen. 1925. 26–17.).

Sőtér István szerint: „Korábban még az arisztokrácia és a középnemesség egy jelentős része osztotta Jókai műveiben a főhősök céljait, eszméit. Az új regények hősei mögül eltűnt az osztály, a közösség, melyre támaszkodhatnának. És fontos változás az is, hogy az új Jókai-hősök immár nem a politikai, megyei közélet emberei, hanem a tudomány, a költészet felkentjei.

Jókai már nem az osztályban, hanem a magányos, kiemelkedő, rendkívüli hősben reménykedik. Épp ezért, a rendkívülibe vetett hite miatt, romantizálási eljárásai irreálisabb hős alakokat hoznak létre, mint korábban, elképzelései pedig csupa utópiában fejlődnek ki. Mert nemcsak a Delej-ország és az Otthon-állam utópia, de még Jenőy Kálmán Budapest víziójának is vannak utópiás elemei.” (Jókai útja. = Romantika és realizmus. Bp. 1956. 438.)