A Jókai lelke című, többször idézett tanulmányban Buday Dezső így ír: „Aki máshoz megy, mint akit szeret, azt mindig, utoléri a végzete… Persze, aki máshoz megy, az gazdag ünnepelt leány. Annak a kérője egyszerű szegény ügyvéd vagy szolgabíró, afféle diákember, a diadalmas vetélytárs pedig, aki elröppenti a szülői háztól, kiöltözött ficsúr, akinek selyem a zsebkendője, millió a pénze, szerencsés járású a kártyája. Így tölti be végzetét Decséry Dorothea grófnő, akihez hiába emeli a szemét Jenőy Kálmán, őrizetlen pillanatait meglopja a szülői kényszer és Bálvándy báróhoz kell mennie. De aki máshoz megy, az meg is bánja. És a sors, mint ahogy a regényhez illik, összehozza szerelmesével: a szegény diáknak megbántott férfi önérzete megkapja a regény végén az elégtételt. Jenőy Kálmán halálos ágyán kapja meg Dorothea levelét.” (i. m. 336. – A motívum alkalmazható a Szegény gazdagokra is.)