A Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Jókai hagyaték darabjai között található egy 32 lapos kis füzet, amelynek első részében, az első 10 lapon Ne bántsd az árvát. Tekintetes nems Ásvay Jókay József ur… utolsó tisztességének megadásakor… Őszhó 31kén 1837. Mondotta Tüdős József c. temetési beszéd olvasható, majd A jó keresztyén halála. Tek. Ns. Ásvai Jókay Josef ur, mint jó és buzgó keresztyén hideg tetemei felett elmondotta… Vály Ferencz, a Rév-Komáromi Ref. Oskola Oktatója.” Majd a 27–29. lapon levő imádságok után énekszövegek következnek (30–32.), melyek „Idvezült Tek. Ns. Ásvai Jókay Jósef Ur’ végtisztelete’ alkalmával énekeltettek”. Előbb I. A Háznál, II. A Templomban, Oratio előtt, III. Ugyan ott Oratio után. Majd:

 

1. Már elmégyek ez örömbe   Paradicsomnak kertébe   Lelkemnek boldog helyébe…

 

és még hat versszak. Majd utána:

 

1. Menj el a’ nyugalom   Csendes éjjelébe   E gyászos sirhalom   Megnyilt kebelébe   Közanyánk ölébe. 2. Hova a világi   Bajok nem tódulnak   A’ test’ kivánsági   Hol mind elnémulnak   Végképpen elmulnak…

 

még további két versszak társaságában. – Tseresnyés uram, ugyanezekben a helyzetekben, ugyanezeket az énekeket mondja el.

Az apró szövegváltozás arra utal, hogy Jókai emlékezetből idézte az apja temetésén is hallott református temetési énekeket. (Ugyanígy olvasható e három strófa, némi szövegeltéréssel a Hétköznapokban jelen kritikai kiadás 137.) – A két ének szerepel az Egetvívó asszonyszívben is (Jókai Mór hátrahagyott művei. (1–10. k. Bp. 1912.) 9. k. 240., 144.).