Dorotheának ez a jelenete emlékeztet Barna Sándor látogatására Fanny sírjánál (Egy magyar nábob – a Titkos látogatók c. fejezet).

Sőtér István írja az Angyalok és hősök c. fejezetében: „A reformmennyország lakója, Kárpáthy Zoltán, maga is angyal… Méltó társa és némiképp ellenlábasa Jenőy Kálmán. Jókai megrajzolta ugyan a polgárosodás idilli változatát, ugyanakkor azonban a nemzeti újjászületés hősi küzdelmeiről sem feledkezett meg. Az irodalom eposzi története legalább olyan közel áll szívéhez, mint a szabadságharc. Kárpáthy Zoltán oly magas fokán áll a tökéletességnek, hogy nincs is miért küzdenie: egy angyalnak nem lehetnek tévútai. Ez a szerep Jenőy Kálmánnak jut tehát; míg testvére, a nábob fia felmagasztaltatik, neki harcolnia és szenvednie kell… Jenőy számára… az apoteózis az egyetlen jutalom és kárpótlás.” (Jókai Mór. Franklin 106.)

Barta János úgy látja, hogy „Jókai főhős-alakjai jórészt nagy vállalkozások résztvevői, szinte epikus mértékű hivatás hordozói. Jókai úgy teszi őket erre a hivatásra képessé, hogy kiszűri, kivonja belőlük az ember testi mivoltával szükségképpen adott biologikus-naturális tényezőket, s egyéniségük főmozgatóit eszmei és magasrendű érzelmi erőkben látja… Jókai mindvégig az éppen felserdült fiatalság hitével és optimizmusával nézte az embereket… Az önmagát megtagadó, magávalragadó heroizmus a Jókai regényinek egyik legfőbb értéke… A tudomány, a szabadság, a politika hőseiből és mindannyiuk tetteiből olvasható ki Jókai világnézetének legalapvetőbb vonása: a mély, szinte megdönthetetlen hit az emberben és az ember hivatásában…” (Irodalmunk 1849-től 1905-ig. 225–27.)